Eddigi játékos-pályafutása nagy részét egy klubban, a Jászberényben töltötte Pintér Andrea, a Fatum-Nyíregyháza frissen igazolt válogatott centerjátékosa. A huszonöt éves röplabdázó tizennégy év után hagyta ott „második családját”, mert úgy érezte, fejlődnie kell.
Pintér Andrea 11 éves korában kezdett el a Jászberényben röplabdázni, és egy szezont leszámítva kizárólag az alföldi klubban játszott. Hamar meghívót kapott a korosztályos válogatottba, s bár a felnőtt első osztályú bajnokságban a Jászberénnyel sohasem sikerült érmet nyernie, 2016-ban bronzérmes lett a csapattal a Magyar Kupában, és még ebben az évben a felnőttválogatottban is bemutatkozott. 2017-ben nem volt ott az Európa-bajnokságon, 2018-ban viszont a magyar válogatott tagjaként az Európa-ligában szerzett ezüstérmet. Tizennégy szezont követően búcsúzik a Jászberénytől, de nem túl messzire, a 140 kilométerre fekvő Nyíregyházára költözik.
− Amikor átfutottam játékos-pályafutásod eddigi állomásait, melyekből nincs sok, Petőfi Sándor „Alföld” című verse jutott az eszembe. Mit gondolsz, miért?
− Hááát … a vidék és a nyugalom miatt?
− Én is valami hasonlóra gondoltam. Ha rajta múlt volna, Petőfi sohasem tette volna ki a lábát az Alföldről. Te hogy vagy ezzel?
− Az olyan helyeket szeretem, ahol nyugis a környezet és nincs nagy nyüzsgés, és azokban a városokban, ahol eddig játszottam, minden feltétel adott volt a nyugodt pihenéshez, így lesz ez Nyíregyházán is.
− A Jászberény saját nevelésű játékosaként – egy szezont leszámítva – tizennégy idényt töltöttél a csapatnál. Ezt hívják klubhűségnek?
− Igen, nyugodtan nevezhetjük annak. Ott nőttem fel, a jászberényi csapat a második családom. Kétezer-ötben ott kezdtem el röplabdázni, és ott sajátítottam el a sportág alapjait is.
− Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy ilyen hosszú idő után továbbállj?
− Már tavaly is gondolkodtam ezen, csak akkor még úgy voltam vele, maradok még egy évet. Lékó Lillával sokat beszélgettünk erről az egészről. Mindenféleképpen fejlődni szerettem volna, és úgy éreztem, hogy Jászberényben erre már nincs lehetőségem. Olyan csapatba akartam igazolni, amelynek merész célkitűzései vannak, és amelyben igazán küzdeni kell. A Nyíregyháza az utóbbi években nagyon sokat fejlődött, és a csapat mind a bajnokságban, mind pedig a Magyar Kupában is bebizonyította, hogy a legjobbak között van.
− De miért pont a Nyíregyháza?
− Mert csak innen kerestek meg. Mielőtt ideigazoltam, sokat beszélgettem Hollósy Lászlóval, és a nyíregyházi játékos ismerőseim is nagyon sok jót mondtak a csapatról, valamint arról, milyen színvonalasak az edzések.
− Kikérted valakinek a véleményét az átigazolásoddal kapcsolatban?
− Nem, ez a saját döntésem volt, de előtte a szüleimmel is átrágtuk a dolgot. Bár ők csak a Tv-ben nézik a röplabdameccseket, sokat biztattak, hogy váltsak klubot.
− Jan De Brandt mit szólt ahhoz, hogy Nyíregyházára költözöl?
− Beszéltünk róla pár szót. Örömmel fogadta, hogy váltottam, és azt is mondta, jó helyre kerültem.
− Nem túl késő ilyenkor váltani? Bleicher Réka huszonhárom éves, de már a hetedik klubját „fogyasztja”.
− Más azoknak a játékosoknak a helyzete, akik a fővárosban kezdtek el röplabdázni, mert sokkal több a lehetőségük. Amikor én elkezdtem a röplabdát, minden téren fel kellett építenem magamat, és én abban a korban még nem tartottam ott, mint a pesti játékosok, ezért is maradtam Jászberényben. Tudtam, hogy sok mindenben kell még fejlődnöm, hogy más csapathoz tudjak szerződni. Tisztában vagyok a berögzült hibáimmal, amelyeket Hollósy Lászlóval együtt fogunk kijavítani Nyíregyházán, és ezért külön edzéseket tart majd nekem.
− Mivel eddig nem sok helyen játszottál, nem tartasz attól, hogy gond lesz a beilleszkedéssel?
− Nem hiszem, hogy bármilyen problémát okozna, a válogatottból Fruzsit és Elizát is ismerem, és a szakmai stábbal is megtalálom a közös hangot. Talán a külföldi játékosokkal lesz egy kicsit nehezebb, mert nem tudok jól angolul.
− Akkor ezek szerint angolórákra is jársz.
− Igen. Az iskolában a német volt az első számú idegen nyelv, amelyet tanultam, és körülbelül két éve ültem le először magamtól angolozni, de mostantól magántanár is segít a tanulásban.
− Az angol mindenféleképpen hasznos lesz, főleg, ha egyszer majd külföldre akarsz igazolni.
− Az még nagyon messze van, először Nyíregyházán kell megállnom a helyemet.
− Nyíregyházán a posztodon nagyon jó centerjátékosok szerepelnek, elég, ha csak a szerb Sanja Kalicaninra gondolunk. Bár még nem lehet tudni, hogyan változik a csapat játékoskerete, nem tartasz attól, hogy a centerposzton a riválisaid erősek lesznek?
− Nem. Sőt! Örülök neki, mert szeretek a megküzdeni a csapatba kerülésért, és sohasem vettem természetesnek, hogy a kezdők között a helyem.
− Legutoljára június 1-jén láthattunk a válogatottban a franciák elleni, idegenbeli Európa-liga mérkőzésen, ráadásul nem utaztál el a csapattal Mariborba sem. Kezdjünk el aggódni miattad?
− Az Ausztria elleni kaposvári mérkőzést megelőző nap kiment a bokám, de szerencsére nem volt komoly a sérülés. Azóta kapom a kezeléseket, gyógytornára járok, szép lassan haladok a gyógyulással. Reményeim szerint részt tudok venni a válogatott második felkészülési szakaszában is, amely július 11-én kezdődik.
− Tavaly az Európa-liga sorozatban már több mérkőzésen is pályára léptél, az Európa-bajnokság mennyiben ígérkezik másnak?
− Más lesz, mert nagyobb a tét, mint az Európa-liga sorozatban, és a tétet az is emeli, hogy itthoni környezetben játszunk. Bizakodó vagyok, mert a csapat nagyjából összeállt, s bár vannak még hiányosságaink, nem hiszem, hogy nagy gondjaink lesznek. Annyira nem ismerem az ellenfeleket, de ettől függetlenül izgalmas Eb vár ránk.
− Veled vagy nélküled?
− Remélem, hogy velem. Kíváncsi vagyok, a bokám hogyan reagál majd az első megterhelésre és az intenzív mozgásra. Persze azon vagyok, hogy ott legyek az Eb-n, de nem csak rajtam múlik, a végső szót úgyis Jan mondja ki.
− Hova mész nyaralni?
− Sehova. Eddig annyi volt a kikapcsolódásom, hogy hazaugrottam a szüleimhez. Most azon vagyok, hogy a lábam teljesen rendbe jöjjön. Ezzel az idei nyaralás ki is van pipálva.
Márványkövi Ferenc