Már egy hónap sincs hátra a strandröplabda országos bajnokság első fordulójának rajtjáig. Ennek kapcsán indítunk heti rendszerességgel sorozatot, amelyben különböző szakemberek értékelik az előző évet és elemzik a szakág jelenlegi helyzetét és jövőjét.
Sorozatunk első részében Gubik Jánost, a Strand- és Hóröplabda Bizottság tagját, a bajnoki címvédő Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros edzőjét, televíziós szakkommentátort kérdeztük, elsősorban a női szakággal kapcsolatban.
– Június végén, Grúziában szerepel majd női válogatottunk a Kontinentális Kupában, amely egyben az olimpiai selejtező. Öt évvel ezelőtt nem sikerült bejutni a legjobb 32 közé, most mire számít?
– Akkor egy kicsit más volt a lebonyolítás, öt fordulót rendeztek, most kettővel kevesebbet, ami egyben azt is jelenti, hogy most a legjobb 24 közé jutást kell kiharcolni és nincs javítási lehetőség. Norvégiával, Törökországgal és Grúziával kerültünk egy csoportba a ranglista alapján. Én úgy látom, hogy a norvégok tudás alapján kiemelkednek ebből a négyesből. Papíron a törököket is előrébb rangsorolták, de azért náluk az nagy kérdés, hogy ott milyen párosok indulnak majd, mennyire veszik komolyan. Hogy miért mondom ezt? Tavaly a törökök hat World Tour-versenyt is rendeztek, ezeken gyűjtöttek annyi pontot, hogy be tudtak kerülni a harmadik kalapba, de idén már csak egy versenynek lesznek a házigazdái. A ranglista alapján a házigazda grúzok a leggyengébbek, de azért őket sem írnám le, ők amolyan sötét lovak lesznek a mezőnyben.
– Kik képviselik majd színeinket Batumiban?
– Ez a nőknél eléggé adja magát, hiszen a Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra és a Háfra Dominika, Szabó Dorottya páros kiemelkedik a hazai mezőnyből. Előbbiek tavaly február óta készülnek együtt, míg utóbbiak éppen egy éve. Az eredmények is azt mutatják, hogy két stabil párosról van szó, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket, nem véletlenül az ő indulásukat támogattuk a két ázsiai World Tour-versenyen is. Az elmúlt két évben rengeteget léptünk előre, elég csak azt megemlíteni, hogy 2016-ban a 39. helyen álltunk az európai rangsorban, idén pedig már a 26-ra jöttünk előre. A baj az, hogy ebben a korosztályban ennél sokkal előbbre már nem tudunk lépni. A teremből egyelőre kevesen jönnek ki felnőttek, márpedig a további előre lépéshez arra lenne szükség, hogy több jó páros készüljön egész évben homokon. Persze ehhez meg arra lenne szükség, hogy legyen megfelelő infrastruktúrája a szakágnak. Mert amíg télen egyetlen létesítményen kell megosztoznia mindenkinek, addig itthon nem nagyon lesz értelme tömegeknek strandröplabdáznia.
– A létesítményhelyzet jelenleg a legnagyobb probléma?
– Úgy gondolom, hogy igen. A TAO-nak köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a sportág iránt érdeklődő klubok és gyerekek száma is, de ha télen nem tudnak hol edzeni, akkor sajnos az lesz a vége, hogy kénytelenek lesznek visszamenni teremben játszani. A fiatalok többsége egyelőre még a teremjátékosok közül kerül ki, de az lenne a cél, hogy ki tudjunk nevelni sok olyan játékost is, akik már homokon kezdtek el strandröplabdázni. Ezen vagyunk és jól haladunk, de az igazán nagy előre lépéshez mindenképpen létesítmények kellenek.
– Ha már szóba került a jövő, mi a véleménye az utánpótlásról?
– A fiúknál kevesebb strandröplabdázó van, de ezzel a terem is szenved. Ami a lányokat illeti, bennük szerencsére nincs hiány, és a mai 14-16 éves versenyzőkben komoly potenciál van. Két-három év múlva ők már a nemzetközi utánpótlás-versenyeken is komoly eredményeket érhetnek el, de már az idei U18-as Európa-bajnokságon is reménykedek meglepetésben. Persze az igazi átütő sikerhez még nagyon sok munka kell, ráadásul évi 12 hónapon keresztül, és akkor megint visszakanyarodtunk a létesítményekhez.
– A strandröplabdázás korábban inkább csak kistestvér volt a teremszakág mellett, de ön is említette, hogy az elmúlt két évben eredményességben is sikerült előre lépni. Változott valami a megítélésükben?
– Én úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy nagyon szép eredményeket értünk el – lásd a Hajós Artúr, Stréli Bence páros ifjúsági olimpiai negyedik helyét – még nem vagyunk eléggé megbecsülve. Egyelőre a teremedzők jelentős része – finoman szólva – továbbra sem kedveli a strandröplabdát, sőt tiltja. Szerintük rontja a játékosok technikáját és sérülésveszélyes, de ezt cáfolom. Sőt, a teremröplabda sokkal veszélyesebb, mint a strand, hiszen homokon edzve egy olyan instabil közegben dolgoznak a játékosok, amely sokkal jobban segíti a sportoló ízületeinek, izmainak a stabilitását és mobilitását. Nem véletlen, hogy elvétve hallunk strandröplabda-versenyen történt súlyos sérülésekről, míg teremben sajnos elég gyakran előfordulnak ilyenek. Ami pedig a technikát illeti, nem véletlen az sem, hogy nemzetközi szinten heti rendszerességgel eddzenek homokon is a teremcsapatok (Olaszország, Spanyolország, Ausztria), hiszen ez nagyon sokat javít a játékosok mozgáskészségén és stabilizációján. Én inkább úgy látom, hogy a magyar edzők féltik a játékosaikat, hogy a strandszakág elhappolja előlük. Abból a szempontból érthető is a dolog, hogy a strandröplabda nagyon népszerű a gyerekek körében, hiszen itt biztosan nem a cseresarkot fogják koptatni, aki itt benevez egy versenyre, az addig játszik, amig versenyben van. Éppen ezért kell nekünk saját strandröplabdázókat kinevelni, és nem a termesekre támaszkodni, hogy ne legyen meg ez a feszültség a két szakág között. Ahogy az imént mondtam ezen dolgozunk, de hetente keresnek meg bennünket fiatalok, hogy kijönnének a teremből, és nem fogjuk elzavarni őket. Ahhoz viszont, hogy ki tudjuk alakítani tartósan a sportág saját bázisát, fedett strandröplabdapályákra van szükség. Még egyszer hangsúlyozom, ez az alfája és az omegája annak, hogy önálló lábra tudjunk állni.