Csúcsrangadó a női Extraligában: a Békéscsabát fogadja a Nyíregyháza

Csúcsrangadót játszanak pénteken este a női Extraligában: a Fatum Nyíregyháza együttese a címvédő Linamar Békéscsaba csapatát látja vendégül. Mindkét alakulat szeretné győzelemmel zárni az összecsapást.  

 

Ebben az évadban eddig egyszer találkozott egymással a két csapat, akkor a MEVZA-kupa keretében a mindkét feladóját nélkülöző nyírségiek sima vereséget szenvedtek odahaza a címvédőtől. A péntek esti bajnoki rangadó eredménye sok mindenre választ adhat: ha a csabaiak győznének, nagyot lépnének előre a két elődöntős helyért folytatott harcban, de ugyanez igaz a nyírségiekre is, akik ugyan legutóbb 3-2-re kikaptak Újpesten, de ahogy vezetőedzőjük fogalmazott: értékes ponttal távoztak a fővárosból.

„Tudjuk, miért vagyunk itt, miért dolgozunk, mit akarunk elérni. A Békéscsaba az elmúlt években nagyon acélos csapattá nőtte ki magát, ettől függetlenül nincs más választásunk, már a bemelegítés során erőt kell sugározzunk. Megteszünk mindent, hogy minél jobban jöjjünk ki a mérkőzésből. Nekünk egy számít: alázatos munkával a lehető legeredményesebben szerepelni, bárki álljon a háló túloldalán” – fogalmazta meg gondolatait a szabolcsiak szakvezetője, Horváth András.

A rangadó előtt változások történtek a Fatum játékoskeretében. Szombathelyi Szandra a terem helyett a strandröplabdát választotta, és szintén a szerződés felbontása mellett döntöttek Vacsi Evelin esetében, aki hosszú ideje sérüléssel bajlódik. Mindeközben a klub vezetése sikeresen tárgyalt a cseh Eva Rutarova ügyében: a 198 centiméter magas, korábban a német élvonalban érdekelt Berlint erősítő center csütörtökön csatlakozott új csapatához, és akár már a pénteki meccsen is bevethető lehet.

A csabaiak komoly nemzetközi mérkőzésekkel a hátuk mögött készülnek a nyírségi fellépésre.

„Én egy nagyon jó hangulatú mérkőzésre számítok – mondta a BRSE válogatott liberója, Szpin Renáta. – A Nyíregyháza egy nagyon jó erőkből álló gárda, és biztosan bizonyítani akarnak a MEVZA-fordulóban elszenvedett őszi vereség után. Úgy gondolom, hogy egyre jobb formában van a csapatunk, jó állapotban vagyunk, meccsről meccsre javul a játékunk, és jó úton haladunk céljaink elérése felé.”

Pénteken 19 órakor indul útjára a labda a Continental Arénában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.