A fiúk készen állnak a rajtra Ukrajnában

Megérkezett az ukrajnai Cserkasziba a magyar fiú ifjúsági válogatott, amely csütörtöktől szombatig Európa-bajnoki selejtezőt vív majd Törökországgal, Ukrajnával és Grúziával.

 

A fiúk a csehországi MEVZA-torna után január elsején, délben találkoztak újra a Bara Hotelben, Budapesten. Az év első napján egy, a másodikon két edzést is tartott számukra Bodonyi Ákos szövetségi edző a TFSE Győri úti csarnokában.

Szerda reggel elég korán, ötkor volt az ébresztő, hiszen 8:20-kor indult a repülőjük Kijevbe, ahonnan egy kisbusz vitte tovább őket még további három és fél órán keresztül Cserkasziba. A szállás elnyerte a csapat tetszését, az ételek azonban nem kimondottan a magyaros szájíz szerint készültek. A csapat este fél nyolckor tartja majd első ukrajnai edzését, majd még csütörtök délelőtt is vár rájuk egy tréning, hogy aztán magyar idő szerint 19 órakor elkezdjék első meccsüket a törökök ellen.

 

A fiú ifjúsági-válogatott kerete: Boa Szabolcs, Csendes Csaba, Csordás Barnabás, Flachner Kornél, Iván Bence, Iván Gergő, Laczi Dominik, Matyiák Árpád, Oláh J. Dominik, Sárközi Kálmán, Soyvural Kevin, Tomanóczy Bálint.

A stáb: Bodonyi Ákos (szövetségi edző), Bartal Gergely, Demeter András (másodedzők), ifjabb Árpás Géza (gyúró), Németh Lajos (csapatvezető).

 

Az Eb-selejtező programja
Január 4., csütörtök:
16:30 Grúzia–Ukrajna
19:00 Törökország–Magyarország
Január 5., péntek
16:30 Ukrajna–Magyarország
19:00 Grúzia–Törökország
Január 6., szombat
16:30 Ukrajna–Törökország
19:00 Magyarország–Grúzia