A strandröplabdázókat köszöntötték Gödöllőn

Immár hagyományosan, az első terembajnoki mérkőzés előtt köszöntötte a Penta Gödöllői RC a nyári strandröplabda országos bajnokságon sikerrel szerepelt versenyzőket. Az UTE elleni találkozót megelőzően Árpás Géza korábbi klubelnök, jelenlegi elnökségi tag, illetve Karádi Zoltán, a strandröplabda szakosztály vezetője köszönte meg a játékosok nyári teljesítményét, amelynek köszönhetően a GRC immár sorozatban harmadik éve a felnőtt ob-döntő legeredményesebb klubja.

 

A köszöntöttek között volt Hackl Szilvia és Szűcs Kinga, illetve Nagy Kitti (aki nővérével, Nagy Szabinával harcolta ki a strandröplabda ob döntőjébe kerülést. Az ob-döntőn bronzérmes Kiss Viktória (ő is nővérével, Kiss Reginával indult), illetve az immár sorozatban negyedszer aranyérmes Lakatos Enikő és Lutter Eszter egy üveg plakettet is kapott teljesítményéért.

A mostani díjátadón sajnos nem mindenki tudott részt venni, hiszen néhányan más teremklubban szerepeltek, így az ezüstérmes Szabó Dorottyát és Tóth Esztert, illetve a negyedik helyen végzett Háfra Dominikát és Háfra Orsolyát a keddi Budaörs–Kaposvár Magyar Kupa-mérkőzés előtt köszöntötte a szakosztályvezető.

 

Rajtuk kívül Dénesi Brigitta és Győri Panni (ötödik), illetve a férfiaknál Jánossy Bálint és Vocskó Máté (bronz), Soós Izsák (ötödik) és a Marton Tamás, Szalai Tamás duó képviselte még a GRC-t az idei strandröplabda ob-döntőben.