EB 2017: Hotel Volley Isztambul – az álomszálló

Megérkezett női röplabda válogatottunk Isztambulba, ahol a tervek szerint a lányok három edzőmérkőzést vívnak a házigazdák, világbajnokságra készülő U23-as csapatával.

 

Tizenkét játékos és valamint a szakmai stáb négy tagja gyülekezett hétfő reggel, Inczeffy Zsombor csapatvezető társaságában a Ferihegyi repülőtéren. Nem egyedül voltak ott sportolók, ekkor utazott ugyanis Buday Balázs vezetésével a kazanyi U20-as strandröplabda Európa-bajnokságra a magyar küldöttség, míg a mieink mellett a hétvégén két felkészülési mérkőzésen, Magyarországon vendégszereplő izlandi férfi kosárlabda-válogatott játékosai sorakoztak.

Maga az utazás különösebb esemény nélkül zajlott, bár azt senki sem gondolta volna, hogy hosszabb ideig tart majd a repülőről kijutni Isztambul utcáira, mint Budapestről eljutni a török metropoliszba. Márpedig ez történt: akkora volt ugyanis a tömeg, hogy több mint másfél óráig kellett sorban állni az útlevélvizsgálatnál.

A végén pedig egy ’80-as évekbeli formula 1-es verseny illúzióját is érezhették volna a küldöttség tagjai, ahol azért kellett szurkolni, hogy egy Ferrari, vagy egy Arrows ér utolsóként a célba. Hogy ne rébuszokban beszéljünk: már csak ketten, Villám Lilla, illetve a csapat statisztikusa Antonio Ferrari várt az ellenőrzésre, s nagyjából egyszerre léptek a saját pultjukhoz. Végül, néhány méterrel az olasz fiatalember „nyerte” a különversenyt, amiről maguk az érintettek amúgy nem is tudtak.

Aztán még több mint egy óra az isztambuli dugóban, hogy végül a Boszporusz-hídon átkelve az ázsiai oldalra eljussunk a csapat szálláshelyére, a Hotel Volleyhoz.

Azt nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ha egy ilyen létesítménnyel rendelkezhetne a magyar röplabdázás, akkor a sportágak nagy része igencsak irigykedhetne. A török szövetség birtokában lévő hat szintes szálloda szobái minden igényt kielégítenek – a lányok például áradozva meséltek az ágyak hosszáról, amelyről végre nem lógott le a lábuk –, a személyzet leste a mieink minden kívánságát, de akkor esett le leginkább az állunk, amikor az étterem melletti lépcsőn egy fél emeletet felsétálva, hirtelen egy többezres befogadóképességű csarnokban találták magukat.

Itt játszik majd csapatunk kedden, csütörtökön és pénteken, magyar idő szerint várhatóan 17 órás kezdéssel a szeptemberi, szlovéniai U23-as világbajnokságra készülő török korosztályos válogatott ellen.

De nem itt tartotta első edzését a csapat, hanem az ötven méteres sétára lévő, kisebb, „mindössze” ezres befogadóképességű edzőcsarnokban. Szó, ami szó, a körülményekben egyelőre nem nagyon vehetjük fel a versenyt a törökökkel. A pályán azonban már sikerült egyszer-egyszer megtréfálnunk őket, mint 2015-ben az Európa Liga döntőjében. Vajon most is sikerül ez?

„Jelenleg az edzésekhez való visszaszokás fázisánál tart a csapat – mondta el erről Alberto Salomoni szövetségi kapitány. – A World Grand Prix utáni pihenőt követően csak néhány napot edzettünk még, normál esetben ezen a héten, Érden tréningeznénk. De miután kaptunk a török szövetségtől egy ilyen felkérést, erre nem lehetett nemet mondani. Szóval az eredmény most nem lesz fontos, mi a szeptember végi Európa-bajnokságra készülünk, a lányoknak ott kell csúcsformában lenniük. Persze, az azért nem baj, ha így is sikerülne győzniük. A hangsúly azonban most a felkészülésen van, s itt ideális körülmények között készülhet a csapat.”

 

A magyar válogatott kerete: Bleicher Réka, Tálas Zsuzsanna (feladók), Dobi Edina, Nagy Eszter, Nagy Viktória (centerek), Dékány Bernadett, Liliom Rita, Soós Nikolett, Szakmáry Gréta, Villám Lilla (ütők), Szpin Renáta, Tóth Fruzsina (liberók).

Képgaléria a mieink első isztambuli napjáról ITT!