
Itt az újabb magyar röplabdás bravúr: női válogatottunk hősies küzdelem végén győzte le 3:2 arányban Franciaországot a World Grand Prix-sorozat 3. csoportjának canberrai elődöntőjében! Szakmáry Gréta 29, Dékány Bernadett pedig 24 pontot szerzett a találkozón.
A nagy nyári utazás újabb állomásaként (és kontinenseként), magyar idő szerint szombaton délelőtt, Ausztráliában lépett pályára a magyar női válogatott. Együttesünk a World Grand Prix-sorozat két csoporttornája után immár a döntőbe jutásért mérkőzött Franciaország ellen. Ellenfelünk kezdte valamivel frissebben a találkozót Canberrában, aztán a mieink kézbe vették az irányítást, és megnyugtatónak tűnő előnyt szereztek. Még a végjáték előtt is biztató volt a helyzet, de a legvégén, a ráadásban mégis fordítani tudtak a franciák.
Nem szegte a magyar lányok kedvét az, hogy kicsúszott a kezükből a végén a játszma, a térfélcsere után nagy kedvvel és lelkesen vetették bele magukat újból a küzdelembe. Nagy Eszter kezdte a pontgyártást, Dékány Bernadett remek blokkja után pedig már 8:6 állt a táblán. A folytatásban is lendületben maradt együttesünk, a nyitások és a támadások is a tervek szerint alakultak. Dobi Edina és Szakmáry Gréta is egymás után szerezte a pontokat, és néhány perc múlva az egyenlítés is összejött. Ellenfelünk mindössze 18 pontig jutott ebben a szettben.
A harmadik játékrészben nagy küzdelem bontakozott ki a pályán, a második technikai szünet után azonban olyan előnyt kovácsolt Franciaország, amit már nem tudtunk kiegyenlíteni. A negyedik szettben is jobban kezdtek a franciák, a magyar lányok viszont minden erőtartalékukat mozgósították, nem ismertek elveszett labdát, és újból ők irányítottak. A feladó Tálas Zsuzsanna mindig a jó megoldást választotta, a társak pedig értékesítették az adódó lehetőségeket. A második technikai szünetben 16:11 állt a táblán, Dékány sokadik remek megoldását követően pedig már nyolc ponttal vezetett válogatottunk. 20:11-ről még 20:15-re felzárkózott riválisunk, majd újból megrázta magát a Salomoni-együttes. Szakmáry villant kétszer, Dékány nyitott egy ászt, aztán Soós szerzett pontot. A játszma Dékány Bernadett foghatatlan szervájával ért véget.
Bő két órával a kezdés után indulhatott a mindent eldöntő, rövidített, ötödik játékrész! Jobban kezdtek a franciák, de a mieink nem engedték, hogy elhúzzanak. Dékány pontjaival hamar összejött a fordítás (1:3-ról 5:3), majd Nagy Eszter blokkja adott újabb lendületet együttesünknek. 8:6-os magyar vezetésénél cseréltek térfelet a csapatok, aztán Nagy Eszter foghatatlan nyitása után örülhettünk az újabb pontnak. Szakmáry alakította 10:6-ra az eredményt, és ezután már nem volt megállás! Az egységes, erőn felül teljesítő, hősiesen küzdő magyar válogatott pontról pontra jutott el a végkifejletig: Szakmáry ütötte be a 12. pontot, majd két francia rontás után meccslabdához jutott csapatunk. Ellenfelünk nem adta fel, de csak 11 pontig tudott feljönni, ugyanis Szakmáry Gréta megszerezte a döntőt érő pontot!
Hihetetlen ez a magyar női válogatott, köszönjük az újabb nagy élményt! Gratulálunk!
World Grand Prix, 3. csoport, elődöntő
Magyarország – Franciaország 3:2 (-24, 18, -21, 15, 11)
Canberra, 900 néző. V.: Gradinski (szerb), Lai Chun Cheng (tajvani).
Magyarország: Tálas 5, Szakmáry 29, Nagy E. 12, Soós 7, Dékány 24, Dobi 9. Csere: Szpin (liberó), Pallag, Villám 1, Bleicher, Pekárik. Szövetségi kapitány: Alberto Salomoni.
Franciaország: Garreau Dje 7, Gicquel 9, Ndoye 12, Amalric 4, Fidon 28, A. Dascalu 12. Csere: Rochelle (liberó), Pezelj, Stojilkovic, Zongo 5. Szövetségi kapitány: Félix Andre.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 1:5, 8:7, 20:19, 24:23. II. játszma: 8:6, 16:12, 21:17. III. játszma: 9:9, 16:15, 18:22. IV. játszma: 8:5, 16:11, 20:15. V. játszma: 1:3, 4:3, 8:6, 10:6, 14:8, 14:11.
Alberto Salomoni: Az első játszmát kis különbséggel elveszítettek, ez egy kicsit megfogta a csapatot. A franciák védekezése, mezőnymunkája nagyon jó volt, támadásban is keveset hibáztak. A negyedik játszmában sorcserét hajtottunk végre, kvázi elforgattuk a csapatot, amelynek köszönhetően blokkban és védekezésben is feljavultunk, emellett külön kiemelném Tálas Zsuzsanna játékát is. Összességében úgy érzem megérdemelt a döntőbe jutásunk, ugyanakkor hozzáteszem, hogy az igazi döntő ez a mai volt, a franciák ellen…