Vajdasági szakember az újonc Haladás kispadján

A Vajdaságból érkező Igor Romakov lett a Haladás VSE NB I-es női röplabdacsapatának új vezetőedzője. A szakmai munka eddigi irányítója, Mucsi Péter szakosztályelnökként dolgozik tovább a szombathelyiek sikereiért.

 

A 35 esztendős Igor Romakov a Vajdaságból teszi át a székhelyét Szombathelyre. A szakember korábban, Nagykikindán másodosztályú együttest vezetett, 2014 óta pedig Zentán dolgozott utánpótlásedzőként. Egyik tanítványa a Crvena Zvezdába került, és a szerbiai ifjúsági válogatott csapatkapitánya lett, ketten amerikai egyetemi ösztöndíjat nyertek el. Romakov a szakosztály sajtótájékoztatóján elmondta: augusztus 1-jén, alapozással kezdik meg a munkát napi két edzéssel, szeptembertől pedig már a labdáé lesz a főszerep. A csapat célja az első évben a bennmaradás kiharcolása.

Az NB II-es bajnok együttes magja megmaradt, az eddigi játékosok közül mindössze Pető Tamarával nem zárultak még le a tárgyalások. Az első osztályban való megkapaszkodáshoz további erősítés is kell, és a vasiak egy centert, két szélsőütőt és egy feladót szeretnének szerződtetni – az is elképzelhető, hogy külföldről.

Ahogy Mucsi Péter fogalmazott: új időszámítás kezdődött a Haladás VSE röplabdaéletében, és .amatőrből profivá kell formálni az egész struktúrát. Egyrészt újra lesz a városnak NB I-es csapata, másrészt a röplabda bekerült a TAO-val (társasági adó) is támogatott látvány-sportágak közé, amely új feladatokat és kihívásokat ró az érintettekre.