Túl a selejtezőn, Siófokon

A selejtezőkkel megkezdődött Siófokon a CEV-szatellit torna. A játékosok remekül előkészített pályákon mérkőzhettek a főtáblára kerülésért, de nem csak egymással, hanem az erős széllel is meg kellett küzdeniük.

 

A magyar párosok fordított utat jártak be: Takács Geri és Kiss Dani az első játszma közepén került hullámvölgybe, s kapott így ki 21:11-re, a másodikban viszont egészen 17:17-ig fej fej mellett haladtak ukrán riválisukkal, a végjátékban viszont már csak az ellenfél volt a pályán.

A nőknél a Háfra testvérek, Dominika és Orsolya az első játszmában voltak jobbak, 8:5-re is vezettek, de még 18:18-nál is tartották ellenfelüket. Az utolsó három pontot azonban skót ellenfelük szerezte. Akik aztán a második játszmában meg sem álltak 10:1-ig, s innentől kezdve gyakorlatilag nem volt kérdéses a mérkőzés végkimenetele.

Ettől függetlenül mindkét magyar páros szépen küzdött, a lányoknak például ez volt az első nemzetközi mérkőzésük.

A férfiaknál egyébként született jó néhány meglepetés: a 14. helyen kiemelt Heidrich/Kissling páros például simán legyőzte a harmadik finn párost. A skandináv rangadón a 12. norvég Helland/Gamlemoen duó nyerte az 5. svédek ellen és a hatodik kiemelt német Poniewaz testvérek is búcsúztak a Denin/Popov ukrán párossal szemben.

A hetedik helyre rangsorolt francia kettős is búcsúzott a szlovén Zemljak/Pokersnik duó ellenében, de a nyolcadik és a kilencedik csatáját is a hátrébb rangsorolt osztrák Huber/Hörl páros nyerte a döntő játszmában észt ellenfelével szemben.

A nőknél egy komolyabb meglepetés született: a riói olimpiát is megjárt olasz Laura Giombini, Agata Zuccarellivel kikapott egy szlovák duótól.

A pénteki folytatásban hat magyar párosnak szurkolhatunk a főtáblán. Ami a programot illeti, reggel kilenckor ismét két magyar párosnak drukkolhatunk: Benkő Balázs és Oláh Botond az első helyen kiemelt, olimpiai résztvevő angol Gregory, Sheaf duóval, Szabó Dorottya és Tóth Eszter pedig a litván Dumabuskaite, Povilaityte párossal meccsel.

Tíz órakor lép pályáraDénesi Brigitta és Győri Panna pedig az osztrák Zass, Teufl kettős ellen. Délben kezd Bagics Balázs és Meszlényi Tamás, a selejtezőből feljutó norvég Helland, Gamlemön, Lakatos Enikő és Lutter Eszter pedig a svéd Thurin testvérek ellen. Soós Izsák és Kiss Nicholas az osztrák Ernacora, Pristauz páros 16 órakor meccsel majd.

A mieink további programja attól függ, hogy mi lesz a mérkőzésük kimenetele, de minden magyar páros legalább még egy meccset játszik.

A MAGYAROK PÉNTEKI PROGRAMJA SIÓFOKON:
09:00 Szabó, Tóth (16.) – Dumabuskaite, Povilaityte (litván, 1.) – 1-es pálya
09:00 Benkő, Oláh (16.) – Gregory, Sheaf (angol, 1.) – 3-as pálya
10:00 Dénesi, Győri (4.) – Zass, Teufl (osztrák, 13.) – 1-es pálya
12:00 Lakatos, Lutter (15.) – Thurin, Thurin (svéd, 15.) – 1-es pálya
12:00 Bagics, Meszlényi (4.) – Helland, Gamlemön (norvég, 13.) – 3-as pálya
16:00 Kiss, Soós (15.) – Ernacora, Pristauz (osztrák, 2.) – 3-as pálya

A magyarok lányok meccsei itt lesznek nézhetőek