Franciaországban folytatja a Fino egyik alapembere

Franciaországban folytatja pályafutását a Fino Kaposvár rekordbajnok férfi röplabdacsapatának egyik alapembere. A 22 esztendős Bozóki Bence a harmadosztályban szereplő, és komoly terveket megfogalmazó L’Asi Volley Bordeaux együttesébe szerződött.

A 19-szeres felnőtt válogatott szélsőütő 2010-ben került Szegedről a kaposvári utánpótlásba, és egy évvel később lett a felnőtt keret tagja. Fokozatosan épült be az első csapatba, és végül alapemberré nőtte ki magát. A Fino együttesével öt magyar bajnoki címet és négy Magyar Kupa-elsőséget ünnepelhetett. Emellett a korosztályos bajnokságokban, az ifjúsági és a junior mezőnyben is többször a csúcsra jutott társaival, ráadásul a döntők legértékesebb játékosának is megválasztották.

„Már második éve foglalkoztat a kérdés, hogy kimenjek külföldre röplabdázni. Most jött el ennek az ideje, és az új környezetben szeretnék minél többet fejlődni. Főleg a válogatottban érzékeltem az utóbbi években, hogy akik külföldön szerepelnek, milyen sokat tanulnak, és szeretném én is ezt az utat járni. Ezért volt az a célom, hogy minél fiatalabban kikerüljek. Új klubomban jó lehetőséget látok mindezekre, szeretnék mindenképpen játszani és folyamatosan fejlődni, lépkedni előre” – mondta honlapunknak Bozóki Bence.