Vasárnap már nem maradt el a Hajós-arany

Az U18-as korosztály küzdelmeit rendezték meg vasárnap, a Gyenesdiáson zajló strandröplabda utánpótlás bajnokságon. A fiúknál a Hajós, Stréli, a lányoknál a Tátrai, Tóth-Lakits duó diadalmaskodott, azaz mindkét nemben az ifjúsági olimpiai selejtezőn induló párosok diadalmaskodtak.

 

Szombati tudósításunkban arról írtunk, hogy az U20-asoknál mindkét Hajós-testvér, Aliz és Artúr is lemaradt az aranyéremről, utóbbinak vasárnap volt még egy dobása saját korosztályában, s ezúttal nem is engedte kiénekelni a sajtot a szájából: Négy páros küzdelméből három győzelemmel, szettveszteség nélkül ő és Stréli Bence szerezték meg az aranyérmet Balogh Marcell és Jamil Ghazal előtt.

FIÚK, VÉGEREDMÉNY:
1. Hajós Artúr, Stréli Bence
2. Balogh Marcell, Jamil Ghazal
3. Sándor Bence, Kállai Donát
4. Szőke Zoltán, Arató Kristóf

 

Miután a lányoknál nem indult a szombati U16-os bajnok Petréd Imola és Szabó Zsófia, így végül kilenc páros mérte össze erejét. Az előző két évben egy korosztállyal lejjebb bajnoki címet szerző Horváth Flóra és Törköly Kinga ezúttal rendkívül rossz napot fogott ki: rögtön az első meccsüket elvesztették a későbbi ezüstérmesek ellen, majd a favorit Tóth-Lakits Petráékkal sem bírtak, végül pedig a negyeddöntőben is kikaptak, így csak az ötödik helyen zártak.
A fináléban a “hazai pálya” előnyét is élvező, a jövő héten pedig (a fiú bajnokhoz hasonlóan) a siófoki ifjúsági olimpiai selejtezőn induló Tóth-Lakits Petra és Tátrai Nikoletta diadalmaskodott Réthelyi Zsófia és Divényi Zita ellen. A bronz egy balatonfüredi párosnak, a Vasvári-testvéreknek jutott, akik az U20-as mezőnyben is negyedik Ratkos, Szilágyi duót győzték le.

LÁNYOK, VÉGEREDMÉNY:
1. Tátrai Nikolett, Tóth-Lakits Petra
2. Réthelyi Zsófia, Divényi Zita
3. Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia
4. Ratkos Petra, Szilágyi Csenge
5. Törköly Kinga, Horváth Flóra
6. Balogh Zsuzsanna, Juhász Enikő
7. Rékasi Sára, Szabó Petra
8. Leopold Irma Lili, Maller Hanga
9. Bernáth Éva, Deli Sára