Válogatott-morzsák (1. rész): Szedmák Réka

Sorozatunkban több játékost is közelebbről megismerhetnek a múlt heti jászberényi U18-as EB-selejtezőn szerepelt korosztályos magyar női röplabda-válogatott tagjai közül. Elsőként Szedmák Rékát a Vasas tehetségét, 2016 legjobb magyar utánpótlás röplabdázóját mutatjuk be Önöknek, egy kicsit lazább hangvételű interjúban…

– Milyen volt az elmúlt két hét, amit a válogatottnál töltöttél?
– Természetesen nagyon jó. Ezt az időszakot együtt töltötte a csapat Jászberényben, én a keretszűkítés miatt többször is költöztem. Eleinte Körtvélyessy Rékával és Kalmár Vikivel voltam egy szobában, de mivel ők kikerültek a keretből, így a két Dorka mellé csatlakoztam (Pap Dorka és Mihály Dorka – a szerk.). A kemény felkészülés ellenére is nagyon jól éreztük magunkat.

– A magyar szurkolók remek hangulatot teremtettek a meccseiteken. Ezt hogy éltétek meg?
– Nagyon rá készültünk mindegyik találkozóra. Az volt a célunk, hogy az a 200-250 ember, aki kint lesz a csarnokban a mérkőzéseken, ne érezze azt, hogy nem teszünk meg mindent a sikerért. Azt akartuk, hogy egy jó csapatot lássanak, akikért érdemes szurkolni.

– Milyen sportágat űzne Szedmák Réka, ha nem röplabdásnak készülne?
– Nem nagyon foglalkoztam még ezzel a kérdéssel… Igazából nagyon sok sportágban kipróbáltam már magam a korábban, de túlzás lenne azt állítanom, hogy jeleskedtem volna bennük. Ha mégse lenne röplabda, akkor is valószínűleg valamilyen csapatsportág lenne a kiválasztott, de úgy érzem megtaláltam azt, ami hozzám a legközelebb áll!

– Végül pedig engedj meg egy, nem feltétlenül a röplabdára vonatkozó kérdést. Úgy tudjuk, hogy foglalt a szíved… Milyen egy fiatal, tehetséges és rendkívül csinos röplabdázó számára az ideális férfi?
– Hűha… Mindenképpen magas, nem lehet alacsonyabb nálam (186 cm). A külső is fontos, de nem csak az számít, hanem például az is, hogy meg tudjon nevettetni, tehát pont olyan, mint a barátom, akivel másfél éve alkotunk egy párt…