Nagy József és Keen Cameron is a Fino játékosa marad

Két válogatott röplabdázóval is sikerre vezettek a tárgyalások, így a center Nagy József és a feladó Keen Cameron is a Fino bajnokcsapatát erősíti a következő évadban. Új igazolásként a kecskemétiek 17 esztendős utánpótlás válogatott ütője, Horváth Kristóf csatlakozik majd a kaposváriakhoz.

A bajnoki címvédő Fino együttese április 4-én fejezte be szereplését a 2016/2017-es évadban, az elmúlt hétvégén pedig a felnőtt válogatott tagjai is lezárták idei programjukat. A kaposvári klub vezetői – ígéretükhöz híven – többször is egyeztettek azokkal a játékosokkal, akikre számítanak a folytatásban is. Dr. Borbély Csaba ügyvezető arról tájékoztatott, hogy a napokban sikerült megállapodni a tapasztalt centerrel, Nagy Józseffel, aki nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is segíti majd a csapatot, Demeter György vezetőedző másodedzőjeként.

Az év meglepetés-embere, a válogatottban is kiválóan teljesítő fiatal feladó, Keen Cameron ugyancsak marad a Fino kötelékében.

Új játékosként a kecskemétiek 17 esztendős, utánpótlás válogatott ütője, Horváth Kristóf érkezik Somogyba. Az ifjú reménységre szép jövő várhat ebben a sportágban, és Kaposváron minden adott ahhoz, hogy folyamatosan fejlődjön.