Argentin vezetőedző az Újpest női csapatánál

A következő szezonban az 57 éves argentin Horacio Nestor Bastit fogja irányítani az UTE NB I-es női együttesét, illetve felügyeli és koordinálja is majd a klub utánpótlását is.
Bastit 1985-től kezdve van benne a nemzetközi röplabda életben. Elsőként az U16-os, U18-os és U20-as argentin „Club de Gimnasia”utánpótlás együttesének vezetőedzője volt négy évig, majd kilenc éven keresztül a „Club de Gimnasia” Buenos Aires felnőtt női röplabda csapatát irányította. 2005-től a mexikói Jesus Mária csapatát vette át, majd 2006-től két évre a kolumbiai „C. A. Belgrano”-t irányította. 2008-től 2012-ig az Argentin női felnőtt nemzeti csapatot bízták rá, majd 2014-ig a Costa Rica-i felnőtt válogatottat vezette. 2016-ban a kolumbiai U18-as és U20-as nemzeti utánpótlás válogatottat kapta feladatul, innen vezetett útja a lila-fehér klubhoz.

Eredményeit tekintve többszörös argentin bajnok utánpótlás és felnőtt szinten, volt második helyezett, 2012-ben és 2014-ben kupagyőztes volt Costa Rica-ban, 2016-ban az Argentin U18-as női válogatottal a legjobb négy közé jutott a kontinensbajnokságban – írja az újpestiek honlapja, a www.volleycapak.hu.