Bosnyák válogatott játékos a Vasasban

Kortrijk : FIVB World Championship Women 2e rnd : Bosnia - Spain : Bosnia celebrate foto VDB / BART VANDENBROUCKE

Verica Simić személyében 24 éves, sokszoros bosnyák válogatott feladóátlót szerződtetett a Vasas Óbuda bajnoki és Magyar Kupa-ezüstérmes együttese.

A 189 centiméter magas röplabdázó hazája bajnok- és kupagyőztes csapatából, a Bajnokok Ligája résztvevő Bimal-Jedinstvo Brcko együttesétől szerződik Budapestre. Simić 17 éves kora, azaz 2010 óta tagja hazája nemzeti válogatottjának, melyben azóta is stabil kezdőjátékos – írja a vasasvolley.hu.

“Noha az eredeti elképzeléseinkben nem szerepelt feladóátló szerződtetése, Németh Anett előző szezon végi sajnálatos sérülése miatt át kellett gondolnunk a terveinket. Így találtunk rá Vericára, akiről jó néhány videót láttunk, és aki igen meggyőzően teljesített előző csapatában, valamint a bosnyák válogatottban is a múlt heti világbajnoki selejtezőn. Az első benyomásaink alapján egy vidám, nagyon kedves, több poszton is bevethető röplabdázót sikerült szerződtetnünk, aki reményeink szerint húzóembere lesz a következő szezon Vasas Óbudájának” – mondta Sarlós Márton ügyvezető igazgató.