Újpestről erősít a Kaposvár

A válogatott center, Leidgeb Noémi és a hazatérő Harmath Zsófia után újabb játékos szerződtetését jelentette be az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának vezetése. A következő szezonban somogyi színekben folytatja pályafutását a korábbi korosztályos válogatott, több poszton is bevethető Háfra Dominika.

A 22 esztendős sportolónő az Újpest együtteséből érkezik: a lila-fehérekkel idén az ötödik helyet szerezte meg az NB I-ben. Háfra, fiatal kora ellenére, már csaknem másfél évtizede röplabdázik, és korábban a Gödöllő, illetve a Vasas Óbuda csapatában is szerepelt. A 2014/2015-ös évad volt számára eddig a legsikeresebb: a Vasassal előbb Magyar Kupát nyert, majd a bajnokságot a Békéscsaba mögött a második helyen fejezte be. 2016-ban az Újpesttel ért el harmadik helyezést az NB I-ben, és abban a szezonban végig remek teljesítményt nyújtott együttesében. A 180 centi magas röplabdázó nyitásfogadó-ütőként és feladó-átlóként is bevethető, és a folyamatos játéklehetőség és a jó eredmény elérése reményében igazol a kaposváriakhoz. Zarka Péter tanítványai a májusi sportág-népszerűsítő túra után megkezdték nyári pihenőjüket, a felkészülés várhatóan augusztus 21-én indul majd.