Női U18: Jó házigazda volt és visszavárja vendégeit Jászberény

Vezető anyagként számolt be az Európai Röplabda Szövetség (CEV) honlapja vasárnap a jászberényi U18-as női EB-selejtezőtornáról, amelyen a német, a spanyol, a dán és a magyar válogatott vett részt január 13. és 15. között.

A jászsági város jó házigazdaként már az első nap bizonyította vendégszeretetét, ugyanis a csapatok vezetői, valamint a játékvezetők és a CEV Supervisorának, Szlobodan Milosevicsnek a tiszteletére ünnepélyes fogadást tartott a Városházán.Jászberény polgármestere, dr. Szabó Tamás örömtelinek nevezte, hogy ilyen rangos nemzetközi esemény házigazdája lehet a város. Hozzátette: Jászberény egy olyan kistérség központja, amely fejlett gazdasággal rendelkezik, s így sokat fordíthat oktatásra, kultúrára és sportra is. „Szeretnénk több sportágban is feliratkozni a nemzetközi sporttérképre, s ez az utánpótlás selejtező jó alkalom számunkra, hogy jelezzük, ilyen és hasonló rendezvényeknek is jó házigazdái tudunk lenni” – mondta a polgármester, aki röviden bemutatta Jászberény és az itt lakó jászok történetét is a vendégeknek, továbbá reményét fejezte ki, hogy a torna résztvevői életük során visszatérnek még Jászberénybe. A fogadás közös ebéddel és a város ajándékainak átadásával zárult.

A CEV honlapján található írás: http://cev.lu/News.aspx?NewsID=24589&ID=5