Győrött a „Röplabda ásza”-ként emlegetik a 90 éves Farnady Ernőt

Nemcsak a Rába-parti nagyvárosban, hanem röplabdás berkekben is jól cseng a neve Farnady Ernőnek, aki 1946-ban ismerkedett meg a sportággal, amelyet hosszú évtizedeken át oktatott magas színvonalon Győrött, s – nem túlzás – többezer gyerekkel szerettetett meg. Az idén 90 éves szakember munkásságát mutatjuk be az alábbi cikkünkben.
„Ő már akkor röplabdázott, amikor a Magyar Röplabda Szövetség még meg sem alakult” – hívta fel a figyelmünket az egyik győri újságíró kolléga, amikor pár éve a hazai rendezésű fiú U19-es Európa-bajnokság során szóba jött Farnady Ernő neve. Bizony, a győri röplabda máig megkerülhetetlen alakja 1946-ban már ütötte a labdát. Pannonhalmán, az arborétumnál röplabdázott sokat a társaival, akikkel bencés iskolába járt. Az első győri csapat magját is ők alkották, s lettek megyei bajnokok. Aztán a miskolci egyetemi évek alatt az NB I-ben is röplabdázott, s szerzett bronzérmet, miközben gépészmérnök és tanár lett, majd visszatért Győrbe, ahol elkezdhette oktatni kedvenc sportját.
Farnady Ernő nemcsak nagyszerű játékosokat, válogatottakat, hanem kiváló szakembereket is kinevelt az elmúlt évtizedek során és a mai napig – közel a százhoz – edzéseket látogat. Figyeli, kiből lehet röplabdázó. S, ahogy egy interjúban a minap elmondta, előfordul, hogy néha beszáll a többiek közé és bemutat még egy-két trükköt a pályán. Teszi mindezt korát meghazudtoló fürgeséggel.

Munkásságához köthető a Rába-kupa nemzetközi röplabdatorna létrehozása is, amely több mint 60 éves múltra tekint már vissza, de volt ő NB I-es csapat edzője, NB II-es ligaelnök, klubvezető, megyei és városi szövetség irányítója is, mindemellett rengeteget tett a helyi diáksportélet felpezsdítéséért. Bármelyik feladatkörét is vesszük alapul, a legfőbb célja az volt, s most is az Farnady Ernőnek hogy a magyar röplabdázást segítse, mi pedig végtelenül hálásak vagyunk ezért! Pontosabban nemcsak mi, hisz idén Győr városa a „Győr Sportjáért” díjat adományozta neki, a Magyar Diáksport Szövetség pedig „A diáksportért végzett kiemelkedő tevékenységéért” tüntette ki.
Farnady Ernőnek – aki idén júniusban ünnepelte a 90. születésnapját – további jó egészséget kívánunk, s reméljük még sokáig bemutatja azt az “egy-két trükköt” a számára legkedvesebb helyen: a röplabdapályán…