Nagy célokkal, új lendülettel folytatódik a magyar-szerb röplabdás együttműködés

Budapesten járt a Szerb Röplabda Szövetség elnöke, a vajdasági származású olimpiai bajnok Mester Gyula, valamint Ivan Knezsevics főtitkár, akik az MRSZ elöljáróinak vendégei voltak, s az egyeztetések mellett közösen részt vettek a Honvédelmi Minisztérium sportdiplomáciai konferenciáján is. Mint ismert: a két szövetség kiváló viszonyt ápol egymással, 2020-tól együttműködési megállapodás is létrejött a felek között, amiből a mostani tervek alapján a jövőben is sokat profitálhat a magyar és a szerb röplabdasport.

– Amikor a Szerb Röplabda Szövetség elnökének kineveztek, dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az elsők között hívott fel és gratulált nekem, ezúttal pedig már személyesen is találkozhattunk és kezet rázhattunk egymással a sportkonferencián, ami különlegessé tette számomra a mostani budapesti látogatást – nyilatkozta Sydney olimpiai bajnoka, Mester Gyula honlapunknak. A sportvezető azt is kiemelte, hogy köszöni az MRSZ meghívását, hisz rendkívül előremutató egyeztetéseken vannak túl, ami a magyar-szerb röplabdás kapcsolatokat illeti. Ennek keretében várják Szerbiába a fiatal magyar edzőket, akik akár továbbképzés formájában is megismerhetik az ottani röplabdás kultúrát. Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy nyitottak újabb közös rendezésű tornák lebonyolítására, mert az idei U17-es leány Európa-bajnokság, amelynek Békéscsaba és Vrnjačka Banja adott otthont a CEV dicséretét is kiérdemelte.

– Élettel és tartalommal szeretnénk a továbbiakban is megtölteni a 2020-ban indult magyar-szerb együttműködést, amit a koronavírus okozta akadályok kicsit visszavetettek, de az alapjai mindig szilárdak, a benne megfogalmazott célok pedig világosak voltak – ezt már dr. Bögöly Gyula, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke mondta a pénteki egyeztetést követően. A sportvezető külön kitért arra, hogy szüksége van a magyar szakembereknek a szerbek által képviselt röplabdatudás megismerésére, s ugyanez igaz a játékosokra is, ezért szorgalmazzák, hogy a jövőben közös edzések, edzőmérkőzések, edzőtáborok és szakmai továbbképzések is színesítsék a kooperációt.

Vatai Gabriella, az MRSZ ügyvezető igazgatója örömtelinek nevezte, hogy sikerült megújítani – immár határozatlan időre – a magyar-szerb együttműködési szerződést. Mindkét fél egyetértett ugyanis abban, hogy a jövőben is több kiemelt fontosságú projektben segíthetik egymást. Hozzátette, hogy a mieink számára női és férfi fronton is komoly előrelépést jelenthet, ha betekintést nyernek a szerb röplabdázás rejtelmeibe. Ezeket a gondolatokat fűzte tovább Ivan Knezsevics, a szerb szövetség főtitkára, aki arról beszélt, hogy a magyar játékosokat és edzőket – szervezett keretek között – az olimpiai felkészülés során is szívesen látják, emellett pedig azt sem tartja kizártnak, hogy a magyar és a szerb élklubok közös edzéseken vegyenek részt. Illetve azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a magyar és a szerb bajnokcsapat megküzdjön majd egymással a “Bajnokok bajnoka” címért.

Természetesen a szerb sportvezetők a magyaros vendégszeretet is megtapasztalhatták ittlétük során. Köszönjük régi partnerünknek, a PwC-nek, hogy vendégül látták a szerb és a magyar delegációt egy Márton napi borvacsorán, amelyet a szerb szövetség Budapesten élő egyik alelnöke, Jelena Nikolics is megtisztelt jelenlétével.

Fotók: Sportért Felelős Államtitkárság és Jani Martin, MRSZ