Osztályozó: újabb győzelmével bent maradt a Palota

A Palota RSC megtartotta élvonalbeli tagságát a női NB I-ben, miután az osztályozó visszavágóján is győzni tudott. A miskolciak feladója a meccs napjára lebetegedett, így a vendégek felforgatott összeállításban voltak kénytelenek pályára lépni, ami azért komoly nyomot hagyott teljesítményükön.

 

Osztályozó a női NB I-ért, visszavágó:

Palota RSC – MVSC-MVSI 3:0 (13, 23, 19)

Budapest, Sződliget utca. V: Vigh, Filibér.

Palota: Lászlop, Bodnár, dr. Balczó, Nyuka, Szelle, Oláh. Csere: Hadnagy B. (liberó), Vígh, Vizi. Vezetőedző: Fekete Krisztina.

MVSC: Szabó B., Szajkó, Nagy Zs., Egri, Kiss E., Zsofnyák. Vezetőedző: Kerekes Attila.

Továbbjutott a Palota kettős győzelemmel.

 

MESTERMÉRLEG

Fekete Krisztina: – Gördülékenyebben játszottunk, mint idáig. Nagy volt bennünk a nyerési vágy, mindenki győzelemmel szerette volna befejezni az idényt. Ez sikerült, csak kár, hogy nem korábban indult be a gépezet, akkor talán arra is lett volna esélyünk, hogy osztályozó nélkül maradjunk az NB I-ben.

Kerekes Attila: – Teljes csapattal azért más lett volna az eredmény, de az élet most nem könnyítette meg a dolgunkat. Bár a rutinos játékosaim most hozták a formájukat, a fiatalok nem bírták el a terhet.