Magabiztos sikerrel kezdett férfiválogatottunk a grúzok ellen

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be tétmérkőzésen ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány és a férfiválogatott. A grúzok mindössze 39 pontot szereztek, a három játszma során, és nem igazán tudtak komoly ellenállást kifejteni a megfiatalított és hét újoncot avató magyar csapat ellen. A mieink így megtették az első lépést az Ezüst Európa-liga elődöntőbe kerülésért.

 

Nem óvatoskodott a csapat, hanem egyből belevágott a sűrűjébe: Horváth Kristóf és Bögöly pontjaival villámgyorsan elhúztak 5:1-re a mieink, s ezt követően sem engedtek a szorításból, így a játszma közepén már tíz pont is volt a két csapat között a különbség. Az ellenfél nem igazán tudott komoly ellenállást kifejteni a mieink bombaerős ütéseivel szemben. A szett végén csak az okozott izgalmat, hogy kijönnek-e a vendégek a tízből. Végül 11 pontig jutottak, amiből azonban mindössze négy volt saját (25:11).

A második játszmában is végig magabiztosan vezetett válogatottunk, de azért ekkor már valamivel szorosabban tartották magukat a grúzok. Itt 21-ig kellett várni ahhoz, hogy kialakuljon a tízpontos különbség, azaz a vendégek már ekkor eljutottak 11-ig. Sőt, ekkor láthattuk az első blokkot is a grúzoktól, végül 13 pontot szereztek. A mieinktől leginkább Bibók volt elemében, aki egymaga 9 pontot szerzett ebben a felvonásban (25:13).

A harmadik játszmában már Mikuláss-Koch Marcell volt a csapat feladója, amely egyébként hét újoncot is avatott. Nem emiatt, de ekkor több hiba is csúszott a játékba, s volt 10:8-as állás is. A vezetésünk nem forgott veszélyben és később aztán helyre is állt a világ rendje. A tízpontos különbség itt éppen az utolsó pontnál alakult ki, miután Horváth Kristóf bevágta a meccslabdát (25:15). Összességében kijelenthető, hogy nem volt egy súlycsoportban a két válogatott, az igazi fokmérő majd az osztrákok elleni találkozók lesznek.

Ezüst Európa Liga, B-csoport, 1. forduló:
Magyarország – Grúzia 3:0 (11, 13, 15)
Érd Aréna, 650 néző. V: Michlic (lengyel), Tillmann.
Magyarország: Horváth K. 16, Ambrus 6, Bibók 16, Bögöly 13, Tomanóczy 6, Keen 2. Csere: Bán V., Kiss M. (liberók), Kecskeméti, Mikuláss Koch 1, Sebestyén M. 1, Varga P. 1, Iván B., Boldizsár P. Szövetségi kapitány: ifj. Nagy Péter.
Grúzia: Khalilovi 1, Gordadze, Tskhomaria 3, Zakaidze 6, Nutsubidze 4, Chkholaria 2. Csere: Buadze (liberó), Lazarashvili 2, Kachibaia 1, Gramiton 2, Tevdoradze 1. Szövetségi kapitány: Soso Lobzhanidze.
Edzői értékelés
Ifj. Nagy Péter:
– Előnyös volt nekünk ez a mérkőzés, hiszen egy teljesen új csapatnál jó egy könnyebb találkozóval kezdeni. Nem kellett külön motiválni a játékosokat, a meglévő energiáikat kellett összekovácsolni. Azon kellett gondolkoznom, hogy melyik momentumban kiket rakjak a pályára. Az első szett bár sima volt, a három blokknál három hálóérintés azt mutatta, hogy nem vagyunk ott teljesen fejben. Ezután magukra találtak a fiúk és csak az utolsó szettben estünk vissza, amikor túl sok ki nem kényszerített hibánk volt. Az elsődleges cél az volt, minél többen pályára lépjenek, illetve a magas labdákból való támadás, ami múlt héten Romániában annyira nem ment jól, ezúttal kicsit jobbak voltunk ezen a téren, de az első találkozón még belefér a kisebb koncentrációhiba.