Hétfőn kezdi az EL-felkészülést a női válogatott

Telkiben találkozik először a keret május 15-én, a programban svédországi túra is szerepel, majd Martonvásáron és az Európaliga-mérkőzések helyszínén, Érden zajlik majd az edzőtábor.

 

A felkészülést Telkiben kezdi meg egy 16 tagú keret, majd 18-án Svédországba utazik Alessandro Chiappini csapata, ahol két vagy három felkészülési mérkőzést is játszanak a mieink a házigazdák ellen.

A válogatott május 22-én tér vissza Svédországból, s ekkor még négy játékos – Németh Anett, Török Kata, Szedmák Réka és Papp Orsolya – csatlakozik a kerethez, viszont innentől kezdve várhatóan már csak az a 14 játékos folytatja az edzőtábort, akikre a kapitány az Európaligában is számít. Ekkor Martonvásár lesz majd a lányok központja, s a délelőtti edzéseket a helyi Tóth Iván Sportcsarnokban fogják lebonyolítani, míg délután az Európaliga mérkőzések helyszínén, az Érd Arénában tréningeznek, május 27-én pedig Ukrajna ellen már le is játsszuk első mérkőzésünket a sorozatban.

 

A női válogatott Európaliga-kerete
Átlók:
Petőváry Panni (Egaleo – görög), Vezsenyi Adrienn (Vasas Óbuda)
Centerek: Kilyénfalvi Zsófia (UTE), Kump Aliz (Vasas Óbuda), Nacsa-Pekárik Eszter (Szent Benedek RA), Pintér Andrea (Swietelsky-Békéscsaba)
Feladók: Bagyinka Fanni (Swietelsky-Békéscsaba), Berkó Liliána (MTK Budapest), Boskó Ágnes (UTE)
Liberók: Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza), Kertész Petra (Swietelsky-Békéscsaba), Szalai Anna (Vasas Óbuda)
Szélső ütők: Glemboczki Zóra (Swietelsky-Békéscsaba), Godó Panna (Kaposvári NRC), Jámbor Cecília (Vasas Óbuda), Kiss Gréta (TFOC – francia)
Később csatlakozik: Németh Anett (Potsdam) – átló, Török Kata (Vasas Óbuda), Szedmák Réka (Kaposvári NRC) – szélső ütők, Papp Orsolya (Vasas Óbuda) – center

A mieink új olasz szövetségi kapitányának stábjáról eddig nem sok szó esett, most őket is bemutatjuk. Alessandro Chiappininak két másodedző lesz, mégpedig a lengyel Adrian Chylinski, illetve a MÁV Előre korábbi vezetőedzője, Nagy Fanni. A csapat statisztikusa ugyancsak lengyel lesz Bartek Gajdek személyében. Kővári Gergő lesz a masszőr, Falvi Zsófia a fizioterapeuta és Szabó András vezetésével egy erőnléti edzői csapat lesz mindkét válogatott mellett. A csapatvezető továbbra is Sarlós Márton marad.

 

AZ ÉRDI EURÓPA-LIGA PROGRAM
05.27., szombat:
16:00 HUN-GEO ffi
19:00 HUN-UKR női

05.28., vasárnap:
17:30 UKR-HUN női

06.10., szombat:
16:00 HUN-AUT ffi
19:00 HUN-FRA női

JEGYEK A VÁLOGATOTT MECCSEKRE:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/roeplabda-arany-ezuest-europa-liga-erd-arena-610698/event.html