Nemzetközi strandröplabda játékvezetői továbbképzést tartottak Olaszországban

Április 21-23. között, az olaszországi Tivoliban tartotta meg a CEV a “Seminar for young and talented beach volleyball referees” továbbképzést. Teremröplabdában már többször is, strandröplabdában azonban most először került sor ilyen szemináriumra.

 

A háromnapos eseményen 19 ország 19 strandröplabda nemzetközi, illetve nemzetközi-jelölt játékvezetője vett részt – Magyarországot Soltész Róbert képviselte. Az előadásokat olyan kiválóságok tartották, mint Zorica Bjelic, a CEV Játékvezetői Bizottságának elnöke, Arturo Di Giacomo, a CEV JB titkára, Oana Sarb és Geir Dahle, a CEV JB strandröplabdáért felelős tagjai, vagy éppen Charalampos Papadogoulas, aki a riói és tokiói olimpián is részt vett strandröplabda játékvezetőként, tavaly pedig a strandröplabda Eb férfi döntőjének volt I. játékvezetője, így kétségkívül a jelenlegi elit strandröplabda nemzetközi játékvezetők egyike.

Az előadások során többek között átbeszélték a szabályváltozásokat és azok következményeit (sérülési protokoll, labdalenyomatvizsgálat protokoll), megismerhettek pár részletet a legmagasabban rangsorolt nemzetközi játékvezetők mérkőzés előtti felkészülésével kapcsolatban és számos jótanácsot kaptak a mérkőzés során elkövetett hibák csökkentését, illetve ezen hibák pszichés hatásainak leküzdését illetően. A workshopok során videófelvételeket elemeztek, melyek segítséget nyújtottak a szabályok alkalmazásának egységesítésében.