Pénteken éjfélkor rajtol a 2017 perc röplabda!

Ahogyan azt már megszokhattuk, idén sem marad el a hagyományosan január elején megrendezésre kerülő, mindig az újév számának megfelelő percig tartó röplabdatorna Érden.

A 2017 perc röplabda, a röplabdázás ünnepe elnevezésű rendezvény január 6-án, pénteken éjfélkor rajtol, amely során 2017 percen át játszik majd a több mint száz résztvevő – az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 19-21) tornacsarnokában.

A játék január 8-án délelőtt ér véget, s a tornagyőztes gálamérkőzést vív a magyar női és férfi senior röplabda-válogatott ellen. Ezt követően kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, amelyen a sportág ismert alakjai mellett Imre Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó, Krajnyák Zsuzsanna és Dani Gyöngyi paralimpiai ezüst- és bronzérmes kerekesszékes vívók díjakat adnak át. Az esemény fővédnöke dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.