OIB: A Vasas és a Kecskemét örülhetett a végén

Elérkezett az „igazság napja” az Országos Ifjúsági Bajnokságon, Nyíregyházán. Már csak két-két csapat maradt, amely megnyerhette az aranyérmet. A finálékban végül a Vasas és a Kecskemét örülhetett, miután mindkét gárda 3:1-re győzte le ellenfelét.

 

A lányoknál az ötödik helyért lejátszott meccset az MTK nyerte, miután ellenfelükből, az UTE-ból már két meghatározó játékos – Juraszik Patrícia sérülés, Császár Norina eltiltás miatt – is hiányzott. Ezt a terhet már a lilák sem bírták el.

A bronzmeccs egyik résztvevője, a Gödöllő viszont mintha az ötjátszmás meccsekre specializálódott volna: így nyertek szombaton az UTE ellen, majd kaptak ki a Békéscsabától. Ezúttal hiába vezettek már 2:0-ra a házigazda Nyíregyháza ellen, a végén megint jöhetett az ötödik szett. Az más kérdés, hogy ezt már nagyon simán nyerte a címvédő Pest megyei gárda.

A tavalyi finálé másik résztvevője a Vasas volt, amely most nyerte az első játszmát, a BRSE azonban egyenlíteni tudott. A Kiss Grétát és Németh Anettet nélkülöző piros-kékek azonban ezután megrázták magukat és nagyon simán megnyerték a következő két szettet, így Kőnig Gábor tanítványai örülhettek az aranyéremnek.

A fiúknál az ötödik helyért vívtak hasonlóan nagy, ötjátszmás csatát, mint a lányoknál a bronzért. Ebből végül a Pénzügyőr jött ki győztesen, a MAFC-Felsővárosnak maradt a hatodik hely. A harmadik helyet viszont nagyon simán begyűjtötte a Dunaferr: az ellenfél szolnokiak egy játszmában sem tudtak 16 pont fölé jutni.

A döntőben aztán két olyan gárda csapott össze, amelynek magja szerepelt az idei, győri junior Eb-n. A csoportküzdelmek során egyszer már megütközött egymással a Kecskemét és a Kaposvár, s akkor a kecskemétiek 3:1-re győztek. A történelem ezúttal ismételte magát, mert ugyanúgy 3:1 lett az eredmény a KRC-nek, azaz vitathatatlanul Karagics Mátyás tanítványai voltak a finálé legjobbjai.

Országos Ifjúsági Bajnokság, Nyíregyháza, eredmények.
Lányok, az 5. helyért: MTK – UTE 3:1 (-17, 23, 16, 18)
A 3. helyért: Penta Gödöllő – Nyíregyháza 3:2 (19, 19, -19, -21, 8)
Döntő: Vasas – BRSE 3:1 (20, -22, 10, 16)

Fiúk, az 5. helyért: Pénzügyőr – MAFC-Felsőváros 3:2 (26, -23, -23, 22, 10)
A 3. helyért: Dunaferr – Szolnok 3:0 (15, 10, 16)
Döntő: HÉP-Kecskemét – Kaposvár 3:1 (-22, 17, 21, 21)