Március 29-én búcsúztatják Jánosi Ferencet

Életének 85. évében, hosszan tartó betegség után február 19-én vasárnap elhunyt Jánosi Ferenc 196-szoros válogatott röplabdázó, az 1964-es tokiói olimpián szereplő magyar válogatott egyik alapembere.  Búcsúztatása március 29-én 12 órakor a Fiumei úti temető szóróparcellájánál lesz.

 

Az 1964-es tokiói olimpián szereplő válogatott egyik alapembere 1957 és 1970 között 196 mérkőzésen lépett pályára címeres mezben, s az olimpiai 6. hely mellett 1963-ban Európa-bajnoki 1965-ben pedig Universiade-ezüstérmes is volt. Összesen négy világbajnokságon és három Eb-n képviselte színeinket.

1953-ban kezdett el röplabdázni Miskolcon, majd az Újpesti Dózsához igazolt, amellyel hét bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert, 1962-ben pedig tagja volt a BEK-ben bronzérmes csapatnak.