Liberecben kell kiharcolnia a továbbjutást az SZBRA-nak a CEV-kupában

A CEV-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját játssza a csütörtök este Liberecben a Szent Benedek Röplabda Akadémia a helyi Dukla ellen. Mivel az első mérkőzésen a cseh csapat győzött 3:1-re, így a balatonfüredieknek csak akkor van esélye a továbbjutásra, ha 3:0-ra, vagy 3:1-re győznek, majd az aranyszettet is megnyerik.

 

A csapat rendben megérkezett Liberecbe és már túl vannak az első edzésen is a mérkőzés helyszínén. Jó hír, hogy az első mérkőzés első szettjében kisebb bokasérülést szenvedő azeri Nika Bosnyakovára, illetve a vasárnapi székesfehérvári bajnokiról betegség miatt hiányzó Nacsa-Pekárik Eszterre is számíthat már Krisztian Mihajlov vezetőedző. A bolgár mester szerint a hazai összecsapáshoz hasonlóan ismét kemény és kihívásokkal teli mérkőzésre lehet számítani.
„Apróságok döntöttek az első, magyarországi meccsen – mondta el a szakember a klub honlapján. – Hatékonyabbaknak kell lennünk a nyitásfogadásból visszatámadásban, és jobb minőségre van szükségünk a blokkoló-védelmi szakaszban is. Boldog vagyok, hogy minden játékosom egészséges és bevethető. Nagyon köszönöm az orvosi stáb áldozatos munkáját, nekik is köszönhető, hogy Nika és Eszter már a csapattal együtt edz.”

A csütörtök esti CEV-kupa-visszavágóról így vélekedik vezetőedző:
„Ismét kemény és kihívásokkal teli mérkőzésre számítok, több összpontosítással és koncentrációval nyerhetünk. El akarjuk érni és megnyerni az aranyszettet.”

A 18 órakor kezdődő találkozót a ciprusi Andreas Daniil és a lengyel Piotr Król vezeti. A párharc továbbjutója a következő körben a görög Olimpiakosz Pireusszal találkozik, amely a cseh Kralovo Pole Brnot búcsúztatta kettős győzelemmel.

 

HETI PROGRAM:
Január 19., csütörtök
18:00 Dukla Liberec – Szent Benedek RA (cseh; női CEV-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó)
18:00 Fatum-Nyíregyháza – Kaposvári NRC (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv

Január 21., szombat
15:00 Békéscsabai RSE – UTE U21 (női NB I)
16:00 Vasas Óbuda – MÁV Előre-ST. Solar (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
17:00 Gödöllői RC – TFSE (női NB I)
18:00 Pénzügyőr SE – MÁV Előre-Foxconn (férfi Extraliga)
18:00 DSZC-Eötvös DSE – Budaörsi DSE-Emericus (női NB I)
18:00 BVSC-Zugló – VEHIR-Veszprémi ESC (női NB I)
18:30 Swietelsky-Békéscsaba – Újpesti TE (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
19:00 MTK Budapest – Szent Benedek RA (női Extraliga)
19:00 Vasas SC – Diósgyőri VTK (női NB I)

Január 22., vasárnap
17:00 Debreceni EAC – Kistext JP Auto Mercedes (férfi Extraliga)
17:30 Dunaújvárosi KSE – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I)
18:00 MAFC-BME – Kecskeméti RC (férfi Extraliga)
18:00 GreenPlan-VRCK – Fino Kaposvár (férfi Extraliga); Tv: Hunvolley Tv