Heti program: férfi Magyar Kupa és női NB I az év első szombatján

Az ünnepek után, az új évben már éledezik a sportág is: a csapatok zöménél karácsony után már elkezdődött a munka, s szombaton egy férfi Magyar Kupa-negyeddöntőt, valamint egy teljes női NB I-es bajnoki fordulót is rendeznek.

 

Az mindenesetre biztos, hogy szombaton kiderül: melyik férfi csapat jut be elsőként az elődöntőbe a Magyar Kupában. A nőknél már kialakult a mezőny, a férfiak viszont csak most kezdik el lejátszani a negyeddöntők visszavágóit. Elsőként a címvédő Pénzügyőr és a MÁV Előre-Foxconn lép pályára, s a párharcot a fővárosiak várhatják 3:0-s előnyből, azonban ne felejtsük el, hogy a székesfehérváriaknál komoly változások történtek a téli szünetben, hiszen csatlakozott a keretükhöz a Ciprusról hazatérő válogatott Pesti Marcell, illetve a MAFC-ból Eke Péter is. A találkozót a Hunvolley Tv élőben közvetíti.

A hölgyeknél, ugyancsak szombaton rendeznek majd teljese fordulót, egyelőre azonban még csak az NB I-ben. Az éllovas DVTK a Budaörsöt fogadja, míg üldözői közül a Vasas a Gödöllővel csap össze Monoron, a veszprémiek az UTE-t fogadják, míg a TFSE Békéscsabára látogat. A két sereghajtó közül az Eötvös Balatonfüredre, a nyeretlen Jászberény pedig a fővárosba, a BVSC-hez utazik.

 

HETI PROGRAM:
Január 7., szombat
16:00 SZBRA – DSZC-Eötvös DSE (női NB I)
16:00 Békéscsabai RSE – TFSE (női NB I)
16:00 VEHIR-Veszprémi ESC – UTE U21 (női NB I)
17:00 Gödöllői RC – Vasas SC (női NB I)
18:00 Pénzügyőr SE – MÁV Előre-Foxconn (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó); Tv: Hunvolley Tv
18:00 BVSC-Zugló – Jászberény VT (női NB I)
19:00 Diósgyőri VTK – Budaörsi DSE-Emericus (női NB I)