UTE-siker Kaposváron, a Fatum elleni is nyert az MTK

Két mérkőzést játszottak le pénteken a női Extraligában. Azok után, hogy az MTK az előző fordulóban megszerezte első győzelmét, ezúttal az új szlovák edző által irányított Fatum-Nyíregyháza ellen is nyert a döntő játszmában. Az UTE bravúros győzelmet aratott a Kaposvár ellen, ezzel kijavítva a múlt heti MTK elleni fiaskót.

 

Női Extraliga:
MTK Budapest – Fatum-Nyíregyháza 3:2 (24, 23, –24, –23, 9)
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok, 85 néző. V: Jámbor, Halász E.
MTK: Szabó L. 16, Briga 4, Aszonja 19, Tatár 15, Costa 15, Berkó 4. Csere: Divényi (liberó), Varga B. Vezetőedző: Leiszt Máté.
FATUM: Lászlop 4, Karaoglu 19, Jurdza 10, Cepni 14, Cicic 3, Leban 23. Csere: Tóth F. (liberó), Kovács-Francesco 1. Vezetőedző: Tomas Varga.
Edzői értékelés
Leiszt Máté:
– Mind a két csapat részéről nagyon nagy küzdelem zajlott a pályán, gratulálni kell mindkét félnek a mai meccshez. Az első két szettben koncentrált, jó minőségű röplabdát játszottunk. A másik két szett elején úgy éreztem, hogy túlságosan megnyugodtunk, ezért elmaradtak a jó megoldásaink, amiket előtte produkálni tudtunk. Hiába küzdöttünk, nem tudtunk visszajönni, ám az ötödik szettben újra a kellő agresszivitással játszottunk, a szívünk pedig belevitt minket a győzelembe.
Tomas Varga: – Jól kezdtük a mérkőzést, de az első két szettben fontos pillanatokban hibáztunk és segítettük az ellenfelet. Annak ellenére, hogy jó volt a nyitásfogadásunk, nem voltunk elég hatékonyak a támadásokban és sok hibát vétettünk. A harmadik szettől változott a játék képe, kevesebbet hibáztunk főleg támadásban, de ami számomra most fontos, hogy elkezdtünk jól védekezni és hosszú labdameneteket is tudtunk játszani. Ennek örülök, erre kell építeni a jövőben. A lányok harcoltak és ezért csak a végeredmény miatt lehetünk elégedetlenek.

Kaposvári NRC – Újpesti TE 1:3 (20, –19, –18, –23)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 350 néző. V: Szabó P., Szarka.
KNRC: Szedmák 16, Bodovics 5, Ubavics 15, Godó 9, Gyimes 13, Renko 3. Csere: Radnai Lili (liberó), Hegyi, Budai 1, Narancsics. Vezetőedző: Vincent Lacombe.
UTE: Hiruela 20, Ambrosio 5, Manninger 15, Tarin 19, Kilyénfalvi 6, Boskó 1. Csere: Baksa, Dömsödi (liberók), Sziládi, Woock. Vezetőedző: Horváth András.
Edzői értékelés
Vincent Lacombe:
– Az UTE a mai napon jobban játszott, agresszívabbak voltak, és megszerezték a győzelmet.
Horváth András: – Először is gratulálok a csapatnak, és az egész stábnak ehhez a győzelemhez! Azt gondolom, hogy Kaposváron ebben a csarnokban sok együttesnek meg fog gyűlni a baja ezzel a Kaposvárral. Az első játszmában a védekezések folyamán elkezdtük megérezni a terem adta lehetőségeket, magasságokat. Majd innentől kezdve a nyitásokkal és rendezett blokkhelyzetekkel sikerült átvennünk a mérkőzés irányítását, és ezt követően sikerült megnyernünk a meccset. Az MTK összecsapás után azt gondolom, hogy egy fontos 3 pontot hoztunk Újpestre. Köszönjük szépen a biztatást azoknak a szurkolóknak, akik elkísértek bennünket, és azoknak is, akik otthonról támogatták a csapatot!

 

Női NB I:
DSZC-Eötvös DSE – Vasas SC 0:3 (–16, –10, –12)
Debrecen, 54 néző. V: Csizmarik, Villás.
EÖTVÖS: Tóth K. 1, Muldrow 5, Pálfi 1, Fehérvári 4, Berza 10, Juhász F. 4. Csere: Végh, Kiss L. (liberók), Papp Cs, Lengyel, Németh A. Vezetőedző: Szombathy András.
VASAS SC: Szabó A. 12, Rieder 9, Tóth S. 3, Imre 8, Fekete F. 2., Olcsváry 10. Csere: Szili (liberó), Botyánszki 3, Nagy S. 3. Vezetőedző: Kőnig Gábor.
Edzői értékelés
Szombathy András:
– A bajnokság eddig lejátszott mérkőzései alapján hasonló eredményre lehetett számítani, de az első szettben végig azt éreztem, hogy egy picit jobb játékkal szorossá lehetett volna tenni a találkozót. Sajnos az összecsapás hátralévő részében nem tudtunk méltó ellenfelek lenni, csak felvillanásaink voltak. Aminek örülök, hogy a küzdőszellemünk végig megmaradt. Reméljük a jövőben, egy hónap kihagyás után edzéseket is tudunk tartani és reméljük, hogy a küzdésünk a jövőben jobb játékkal is párosul.
Kőnig Gábor: – Egy rendkívül kellemetlen stílusú ellenfél otthonában sikerült viszonylag simán nyernünk elsősorban a jó nyitásainknak köszönhetően. Ezen a játékelemen kívül is mutattunk szép dolgokat, és örülök, hogy ezúttal is mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani.

HETI PROGRAM:
December 3., szombat
11:00 MÁV Előre-Foxconn – Kistext JP Auto Mercedes (férfi Extraliga)
17:00 Jászberény VT – VEHIR-Veszprémi ESC (női NB I)
17:30 Dunaújvárosi KSE – TFSE (férfi NB I); Tv: Hunvolley Tv
18:00 UTE U21 – Gödöllői RC (női NB I)
19:00 Vasas Óbuda – Szent Benedek RA (női Extraliga); Tv: M4 Sport+
19:00 MÁV Előre-ST. Solar – Swietelsky-Békéscsaba (női Extraliga)
19:00 Diósgyőri VTK – TFSE (női NB I)

December 4., vasárnap
16:00 Kecskeméti RC – Fino Kaposvár (férfi Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
16:00 Dág KSE – MEAFC-Miskolc (férfi NB I)
16:00 SZBRA – Budaörsi DSE-Emericus (női NB I)
16:00 Békéscsabai RSE – BVSC-Zugló (női NB I)
19:00 GreenPlan-VRCK – Pénzügyőr SE (férfi Extraliga); Tv: M4 Sport+