Ludvig Zsolt: Erős a csoport, de a cél a továbbjutás az Eb-n!

Ludvig Zsolt főtitkár és Sarlós Márton elnökségi tag képviselte a Magyar Röplabda Szövetséget a 2023-as Európa-bajnokság nápolyi sorsolásán. A női válogatott a világbajnok szerbekkel, a társházigazda belgákkal, a vb-negyeddöntős lengyelekkel, valamint Szlovéniával és az Eb-selejtezőkről jól ismert Ukrajnával került egy csoportba. Ludvig Zsoltot kértük meg, hogy értékelje a sorsolást.   

Sportvezetői szemmel milyen csoport ez a magyar válogatott számára?

Finoman szólva sem a miénk a legkönnyebb hatos a 2023-as kontinensviadalon. A jelenlegi világelső szerbek mellett a társházigazda belgák és a lengyelek is nagyon erősek, mindhárom válogatott az első tíz között végzett az idei világbajnokságon. Ugyanakkor a magyar női válogatott többször is megmutatta már a közelmúltban, hogy képes továbblépni az Európa-bajnoki csoportkörből, az előző alkalommal ehhez szerencse is kellett, 2015-ben viszont – amikor Belgium szintén társházigazda volt – bravúros teljesítménnyel végzett a legjobb 12 között a csapat.

Az erős ellenfeleket említette már, de mi a helyzet Szlovéniával és Ukrajnával?

A sorsolási szisztéma alapján a társrendezők, így a belgák is választhattak egy válogatottat a csoportjukba, így került az A-jelű hatosba Szlovénia, amely ellen úgy gondolom, hogy reális esélye lehet a magyar csapatnak a győzelemre, de Ukrajna ellen is van keresnivalója a mieinknek. Velük kapcsolatban friss élmény a két idei Eb-selejtező, ugyan mindkettőn az ukránok nyertek, de a budapesti 3:2-es mérkőzés alapján meggyőződésem, hogy nagy küzdelemben ellenük is kivívható a siker.

Mi lehet a reális célja a magyar válogatottnak a 2023-as Eb-n?

Nézze, nemrég ért véget a sorsolás, és őszintén mondom, hogy azért kicsit sokkolt minket… Viszont most már el kell fogadni, és olyan felkészülést kell végezni, hogy legyen esélye a csapatnak a továbbjutásra.

A csoportbeosztás elkészült. A pontos Eb-menetrendet illetően milyen információkkal tud szolgálni?

Egyelőre csak annyival, hogy a rendezőnek (a mi esetünkben Belgiumnak) a joga megmondani, kialakítani a pontos sorrendet. Bízom benne, hogy az előző kiíráshoz hasonlóan olyan csapat ellen kezdünk, amely ellen van sansz a győzelemre, a másik verhetőnek titulált válogatottal pedig lehetőleg ne akkor találkozzanak a lányok, amikor már kellően elfáradtak… Elöljáróban talán ennyit kívánhatunk. Két győzelem továbbjutást érhet, a magyar válogatott fiatal, de megvannak a rutinos játékosai is ahhoz, hogy ezt a célt elérje.