Így láttuk a férfi fordulót: Iván Gergőre emlékeztek Kaposváron…

Összeállításunkban visszatekintünk a forduló mérkőzéseire, elemezzük a csapatok és a játékosok teljesítményét és igyekszünk felhívni a figyelmet a legérdekesebb momentumokra is.

 

MÁV Előre-Foxconn – Pénzügyőr 1:3
Az újonc székesfehérváriak eddig a bajnokság kellemes meglepetései voltak, hiszen Dávid Zoltán csapata az első körben legyőzte a DEAC-ot, a Kistextet és a Vegyészt, míg a Finótól és a Kecskeméttől csak döntő játszmában szenvedtek vereséget, s álltak a tabella második helyén is. Ezért volt érdekes, hogy mire mennek az éllovas címvédő Pénzügyőr ellen, ráadásul feladójuk, Szabó Vilmos számára ez egyben presztízsmérkőzés is volt, hiszen ő az előző három évben a fővárosiaknál pallérozódott. Nos, sem ő, sem pedig csapata vallott szégyent, hiszen az első szettben 21:21-ig tartották magukat az esélyesebb riválissal szemben, a másodikat elég simán meg is nyerték, a harmadikban pedig hétpontos hátrányt ledolgozva vezettek 21:20-ra. Úgy látszik azonban, hogy a végjátékokban egyelőre a jóval rutinosabb fővárosiak tudtak dominálni, akik aztán a negyedik szettet simán nyerve végül 3:1-re hozták a találkozót.

Fino Kaposvár – GreenPlan-VRCK 1:3
A találkozót a január elsején közlekedési balesetben elhunyt kaposvári feladó, Iván Gergő emlékének szentelték, aki a napokban töltötte volna be 20. életévét. A házigazdák mindent meg is tettek, hogy méltóképpen emlékezzenek egykori csapattársukról és ha nem is simán, de 3:0-ra nyertek a Vegyész ellen. Pedig a kazincbarcikaiak is alaposan odatették magukat és az első, valamint a harmadik játszmában is alaposan megszorongatták a Finót – utóbbiban öt meccslabdát is hárítottak, miközben egy szettlabdájuk nekik is volt. Komolyabb különbség csak egy mutatóban, a blokkok számában volt köztük, ami 11–4 volt a kaposváriak javára. A legponterősebb játékos Hermes Quevedo Hernandez lett 20-szal, a második legjobb kaposvári pedig éppen Gergő bátyja, Iván Bence lett 10 ponttal, míg a túloldalon Szabó Dávid 12, Blázsovics Péter pedig 11 pontig jutott.

Kistext JP Auto Mercedes – Debreceni EAC 1:3
Kiegyensúlyozott párharcnak tűnt a sereghajtó Kistext és a DEAC összecsapása is, hiszen a hazaiak a legutóbbi fordulóban éppen az éllovas Pénzügyőr ellen szerezték meg első pontjukat, míg a vendégek továbbra is sérülésekkel küszködtek: Willian ugyan a múlt hét óta felépült, most viszont egy másik négyes, Bagics Balázs volt kénytelen liberót játszani, így Bán Viktor megint ütőként szerepelt. nem is rosszul, hiszen 10 pontig jutott, nála többet a 30 pontos Almora, és a már említett 18 pontos Willian szerzett, míg a Kistextnél a 21 pontos Reffatti és a 15 pontos Ilja Makarov voltak a legeredményesebbek. Bár 1:0-ra és 2:1-re is a DEAC vezetett, a 4. játszmában már érett a döntő szett, végül azonban elmaradt a fővárosi csapat újabb pontszerzése, mert a vendégek 23:21-ről is fordítani tudtak. A vereség egyik legfőbb oka pedig a hazaiak gyatra nyitásstatisztikájában keresendő, hiszen 90 szervájukból 15-öt is elbaltáztak, s csak 5 ászt szereztek, míg a túloldalon ugyanez a mutató 94-ből 8 rontás és 6 ász.

Kecskeméti RC – MAFC-BME 3:2
A forduló rangadója igazi parázs meccset hozott, s hiába vezetett kétszer is a vendég MAFC, a hazaiak kétszer is egyenlítettek és végül a döntő játszmában a maguk javára fordították a mérkőzést. A pontgyártásban a kecskemétieknél természetesen most is két kubai légós vitte a prímet: Yusnaikel Argilagos 30, Lazaro Fundora 18 pontig jutott, míg a túloldalon a 27 pontos bolgár Hrisztijan Dimitrov és a 14 pontos Eke Péter vitézkedett, s utóbbi a teljes fordulóban is kimagasló 6 blokkpontot szerzett. Nem csoda, hogy ebben a játékelemben a vendégek uralták a találkozót (8–17) és a támadáskihasználásuk is nekik volt jobb (47, illetve 54 százalék). Nyitások tekintetében mindkét csapat rengeteget hibázott (20 rontás/7 ász, illetve 18/4 – ebben a MAFC másik bolgárja, Szimeon Topuzliev járt az élen, aki 15 szervájából 7-et hibázott el), de itt nem alakult ki komolyabb különbség, mint ahogyan a többi mutatóban sem, pontok aránya pedig 104–101 volt a fővárosiak javára, azonban a legfontosabb statisztikát, a nyert szetteket tekintve a Kecskemét volt eredményesebb – ilyen is előfordul időnként…

 

HETI PROGRAM:
November 16., szerda
18:00 Fino Kaposvár – Volley Schönenwerd (svájci; férfi CEV Kupa, 1. forduló, visszavágó); Tv: Hunvolley Tv
18:00 GreenPlan-VRCK – Maccabi Yeadim (izraeli; férfi Challenge Kupa, 1. forduló, 1. mérkőzés)
19:00 Gamma Party.CO – Vidux-Szegedi RSE (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
19:30 Pénzügyőr – Dág (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)

November 17., csütörtök
18:00 Maccabi Yeadim (izraeli) – GreenPlan-VRCK (Kazincbarcika; férfi Challenge Kupa, 1. forduló, visszavágó)
19:30 MEAFC-Miskolc – MÁV Előre-Foxconn (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés)

November 18., péntek
18:00 Szent Benedek RA – MÁV Előre-ST. Solar (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
20:00 Szolnoki RK – TFSE (férfi NB I); Győri út

November 19., szombat
14:30 UTE U21 – Vasas SC (női NB I)
15:00 MTK Budapest – Kaposvári NRC (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
16:00 VEHIR-VESC – Szent Benedek RA (női NB I)
17:00 Jászberény VT – TFSE (női NB I)
18:30 Swietelsky-Békéscsaba – Fatum-Nyíregyháza (női Extraliga); Tv: M4 Sport+
18:30 MÁV Előre-Foxconn – DEAC (férfi Extraliga)
19.00 Pénzügyőr – Kecskemét (férfi Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
19:00 UTE – Vasas Óbuda (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
19:00 Budaörsi DSE-Emericus – BVSC-Zugló (női NB I)
19:00 Diósgyőri VTK – Gödöllői RC (női NB I)

November 20., vasárnap
15:00 Gamma Party.CO – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I)
17:00 GreenPlan-VRCK – MAFC-BME (férfi Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
17:30 Dunaújvárosi KSE – Dág KSE (férfi NB I); Tv: Hunvolley Tv
18:00 Kistext JP Auto Mercedes – Fino Kaposvár (férfi Extraliga)
18:30 Békéscsabai RSE – DSZC-Eötvös DSE (női NB I)