Ülőröplabda-vb: elégedett a kapitány, magyar bíró a vb-döntőben

Befejeződött Szarajevóban az ülőröplabda világbajnokság. Amint arról korábban beszámoltunk, női csapatunk a 11. helyen zárta a vb-t, de volt egy másik komoly magyar siker is: ugyanis a hölgyek fináléját magyar játékvezető, dr. Árpás Krisztina dirigálta végig.

 

Minden jó, ha jó a vége, a lengyelek elleni győzelemmel végül a 11. helyezést szerezte meg női válogatottunk, amely a mieink eddigi legjobb vb-teljesítménye. Raska Gyula szövetségi kapitány elégedetten értékelte a szereplést:
„Nagy sikerként könyvelhetjük el a vb-szereplésünket, ugyanis elmondhatjuk magunkról, hogy a világ 11. legjobb női ülőröplabda csapata a miénk. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen olyan fizikális és mentális erő volt bennük az egész torna alatt, hogy példaértékű lehet mindenki számra. Hét nap leforgása alatt kilenc mérkőzést játszottak a lányok, amiből hármat sikerült megnyernünk. Eggyel több mérkőzést sikerült megnyernünk, mint német válogatottnak, akik így is – a verseny alatt elért két győzelmükkel – a hatodik helyet szerezték meg a világbajnokságon. Ebből is jól látszik, mennyire kiegyenlített volt a mezőny. Elmondható, hogy csapatunk jó úton jár, hiszen visszaköszönt a befektetett munka a játékunkon. Szeretném külön kiemelni a szövetségi edzőnk Werkman Viktória odaadó és önzetlen munkáját, valamint megköszönni a sok segítséget és támogatást Répászki Mariann erőnléti edzőnknek és Nagy Ákos masszőr, gyógytornászunknak. Külön köszönjük a Magyar Röplabda Szövetségnek és a Paralimpiai Bizottságnak, hogy lehetővé tették a világbajnoki szereplésünket.”

A 11. helyen végző magyar válogatott kerete: Bara Eszter, Kovács Adrienn, Nebehaj Barbara, Molnár Nikoletta, Szabóné Sipos Éva, Sztankó Éva, Szalainé Dömök Anna Mária, Weninger Anita.
A stáb: Raska Gyula szövetségi kapitány, Werkmann Viktória szövetségi edző, Rápászki Mariann erőnléti edző, Nagy Ákos gyógytornász

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
–Ukrajna 0:3 (-6, -11, -6)
–Lengyelország 0:3 (-21, -18, -12)
–Bosznia-Hercegovina 3:0 (11, 12, 20)
–Ruanda 1:3 (-14, -18, 21, -21)
Nyolcaddöntő:
–Kanada 0:3 (-8, -11, -12)
A 9-13. helyért:
–Finnország 0:3 (-25, -19, -21)
–Bosznia-Hercegovina 3:0 (13, 11, 10)
–Irán 0:3 (-7, -24, -11)
–Lengyelország 3:1 (29, -19, 19, 20)

Még egy nagyon magyar vonatkozású esemény is történt a vb-n, mégpedig az, hogy a Brazília–Kanada női finálénak dr. Árpás Krisztina volt a játékvezetője, ami hatalmas siker.
„Nagyon örültem amikor megkaptam a küldésemet a vb-re. Tizenhat férfi és tizenhárom női csapat versengett a világbajnoki címért, közöttük a magyar női ülőröplabda csapat is. 5 kontinens 23 országából érkezett a 27 játékvezető, hogy levezesse a kiírt 105 mérkőzést, melyből én tízen működtem közre. Már a csoportkörök és a keresztjátékok alatt is izgalmas mérkőzéseken vezethettem, például: az Egyesült Államok–Irán, a német–lengyel férfi- vagy az ukrán–német női találkozók. Minden összecsapás alatt játékvezető ellenőrök figyelték és értékelték a munkánkat. A torna végén óriási megtiszteltetés ért, én lehettem az első játékvezető a női döntőn.”

A találkozót egyébként a brazilok nyerték meg hatalmas, ötszettes csatában legyűrve a kanadaiakat, így a dél-amerikaiak először ülhettek fel a sportág trónjára, de az északiak is első érmüket szerezték, míg a bronz az előző három vb-n döntőt játszó Egyesült Államok játékosainak nyakába került. A férfiaknál megismétlődött a négy évvel ezelőtti dobogó: a brazilok itt harmadikak lettek, míg a döntőben Irán 3:0-ra legyőzte a házigazda Bosznia-Hercegovinát, s így megvédte címét. Tegyük hozzá, hogy az első két játszma itt is óriási csatát hozott, hiszen előbb 26:24-re, aztán 32:30-ra nyertek az ázsiaiak, csak a harmadik szettre esett szét az európai gárda. Mindenesetre az irániak az eddigi 13 vb-n már a nyolcadik aranyérmüket gyűjtötték be.

Az ülőröplabda vb-k eddigi dobogósai és a magyar csapat helyezései
Férfiak:
1983 Delten (NED)                NED    GER    FIN      7.
1985 Kristiansand (NOR)   IRN     YUG    NED    6.
1986 Pécs (HUN)                   IRN     HUN    NED    2.
1989 Las Vegas (USA)         NED    HUN    GER    2.
1990 Assen (NED)                 IRN     NED     YUG   4.
1994 Bottrop (GER)              IRN     NOR    NED    5.
1998 Teherán (IRN)              IRN     FIN       BIH     –
2002 Kairó (EGY)                 BIH     GER      IRN     7.
2006 Roermond (NED)       BIH      IRN      EGY    –
2010 Oklahoma (USA)        IRN     BIH      EGY    15.
2014 Elblag (POL)                 BIH     BRA    IRN     –
2018 Arnhem (NED)             IRN     BIH      BRA    –
2022 Szarajevó (BIH)          IRN     BIH      BRA    –

Összesített éremtáblázat:
Irán (IRN)                                    8    1    2
Bosznia-Hercegovina (BIH)    3    3    1
Hollandia (NED)                         2    1    3
Németország (GER)                  –    2    1
Magyarország (HUN)           –    2  –
Brazília (BRA)                            –    1    2
Finnország (FIN)                        –    1    1
Jugoszlávia (YUG)                    –    1    1
Norvégia (NOR)                        –    1    –
Egyiptom (EGY)                         –   –    1

Nők:
1994 Bottrop (GER)             NED    LAT      LTU     –
2000 Maastricht (NED)      NED    FIN      SLO    –
2002 Kamnik (SLO)            NED    SLO     FIN      –
2006 Roermond (NED)       NED   CHN     SLO    –
2010 Oklahoma (USA)       CHN   USA     UKR    –
2014 Elblag (POL)                CHN   USA     RUS    –
2018 Arnhem (NED)            RUS    USA     CHN    14.
2022 Szarajevó (BIH)         BRA    CAN    USA    11.

Összesített éremtáblázat:
Hollandia (NED)                         4    –    –
Kína (CHN)                                  2     1      1
Oroszország (RUS)                    1     –     1
Brazília (BRA)                             1     –    –
Egyesült Államok (USA)           –    3     1
Szlovénia (SLO)                         –    1      2
Finnország (FIN)                        –    1      1
Kanada (CAN)                           –    1    –
Lettország (LAT)                        –    1    –
Litvánia (LTU)                             –   –    1
Ukrajna (UKR)                           –    –    1