Női Magyar Kupa: az UTE jutott hetedikként a negyeddöntőbe

Elkelt a hetedik hely is a női Magyar Kupa negyeddöntőjében, miután az UTE és a MÁV Előre-ST.Solar párharcának visszavágóját is 3:1-re nyerte a fővárosi csapat, így kettős győzelemmel jutott tovább, ahol majd a Fatum-Nyíregyháza vár rájuk.

 

A lila-fehérek nagy fölénnyel nyerték az első játszmát, s bár a második már szorosabb volt, végül ezt is hozni tudták, s ezzel el is dőlt a továbbjutás kérdése. Ezt követően a hazaiak mestere, Horváth András gyakorlatilag sort cserélt – a kezdőből egyedül Kilyénfalvi Zsófia maradt a pályán –, s mire az új felállás elkapta a fonalat, addigra a vendégek már jelentős előnyben voltak, amit nem is adtak ki a kezükből. A negyedik szettben viszont már az újpesti cseresor is megmutatta, hogy mire képes és ezzel le is zárták a találkozót.

Női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó:
UTE – MÁV Előre-ST.Solar 3:1 (14, 20, –20, 19)
Szilágyi utca, 119 néző. V: Mezőffy, Mezei.
UTE: Hiruela 9, Ambrosio 8, Manninger 4, Tarin 13, Kilyénfalvi 12, Boskó 1. Csere: Dömsödi, Baksa (liberók), Sziládi 5, Sztojanovics 7, Németh H. 10, Preval 6, Goodwin 1. Vezetőedző: Horváth András.
MÁV: Dolotova 1, Vajda 20, Szabó L. 2, Tóth J. 4, Karnyickaja 10, Gilfillan 9. Csere: Kovács E. (liberó), Kiss L. 4, Alisanova 1, Csabai 3, Szilágyi. Vezetőedző: Nagy Fanni.
Edzői értékelés
Horváth András:
– Az öltözőben azt próbáltuk kihangsúlyozni a csapatnak, hogy ez az összecsapás egy lehetőség, mivel eggyel közelebb kerülhetünk a legjobb négy közé jutáshoz, és ezt tényleg ne teherként éljék meg a játékosok. Azt gondolom az első játszmát látva, hogy ez abszolút sikerült. Tudtuk uralni az összecsapást. A második szett szorosabb volt, de ott is azt hiszem, végig mi vezettünk. Ez pedig rendkívül pozitív. A cseresarkot megleptük azzal, hogy a harmadik játszmát szinte egy teljesen úgy kezdő hatossal indítottuk el. Kellett egy kis idő, amíg belelendültek, viszont a harmadik szett közepétől már felvették a játék ritmusát a lányok. Örülök annak, hogy a negyed játékrészben sikerült befejeznünk a meccset. Gratulálok a csapatnak, és nagyon szépen köszönjük a szurkolóinknak a remek hangulatot!
Nagy Fanni: – Tudtuk, hogy ma csak akkor van esélyünk, ha mindenki extra tűzzel és akarattal fog játszani. Ezt sok játékostól egyáltalán nem láttam és ezért csalódott is vagyok, mert egy ilyen fiatal játékosokból álló csapatnál ez nem történhet meg. Sok sikert kívánok az Újpestnek a kupában.
Továbbjutott az UTE kettős győzelemmel (6:2-es szettarány)
(Fotó: Jani Martin)

A női negyeddöntő párosítása:
DVTK–Swietelsky-Békéscsaba
Kaposvári NRC–Szent Benedek RA
UTE–Fatum-Nyíregyháza
MTK Budapest–TRSE/Vasas Óbuda

 

HETI PROGRAM:
November 3., csütörtök
17:00 Jászberény VT – Szent Benedek RA (női NB I)
19:30 Kecskeméti RC – Szolnoki RK (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés)
20:00 Debreceni EAC – MAFC-BME (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés)
20:00 TFSE – Kistext JP Auto Mercedes (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés)
20:00 Dág KSE – Pénzügyőr (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés); Dorog

November 4., péntek
18:00 Kaposvári NRC – Fatum-Nyíregyháza (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
18:00 Szent Benedek RA – MTK Budapest (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
19:30 MEAFC-Miskolc – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I)

November 5., szombat
14:30 UTE U21 – Békéscsabai RSE (női NB I)
16:00 Debreceni EAC – Fino Kaposvár (férfi Extraliga)
16:00 TFSE – Gödöllői RC (női NB I)
18:30 MÁV Előre-ST.Solar – Vasas Óbuda (női Extraliga)
19:00 UTE – Swietelsky-Békéscsaba (női Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
19:00 Budaörsi DSE-Emericus – DSZC-Eötvös DSE (női NB I)
19:00 Diósgyőri VTK – Vasas SC (női NB I); zárt kapuk mögött
19:00 TFSE – Gamma Party.CO (férfi NB I)

November 6., vasárnap
16:00 VEHIR-VESC – BVSC-Zugló (női NB I)
17:30 Dunaújvárosi KSE – Szolnoki RK (férfi NB I); Tv: Hunvolley Tv
18:00 Kistext JP Auto Mercedes – Pénzügyőr (férfi Extraliga)
18:30 GreenPlan-VRCK – Kecskeméti RC (férfi Extraliga); Tv: Hunvolley Tv
20:00 MAFC-BME – MÁV Előre-Foxconn (férfi Extraliga)