Eb-selejtező: az ukránok legyőzték Portugáliát

Egy nappal azután, hogy a magyar női válogatott három játszmában legyőzte Ciprust Európa-bajnoki selejtezőn, a csoport másik mérkőzésén Ukrajna a papírformának megfelelően 3:0-ra nyert Portugália ellen.

 

Az orosz–ukrán háború miatt a csehországi Tábor városában lejátszott találkozón az ukránok ugyanazzal a kezdőcsapattal álltak fel, mint szerdán a mieink ellen. A 100 néző előtt lejátszott találkozót a portugálok kezdték jobban, 7:3-ra, majd 10:5-re is vezettek, mire beindultak az ukránok és 12:12-nél már egyenlő volt az állás. 16:15-ig tudták tartani magukat a vendégek, ezt követőeb viszont már csak két pontot tudtak szerezni a játszmában.

A második játszmában is a 16:15-ös állás volt a vízválasztó, ezt követően azonban az ukránok 6:1-es sorozatot csináltak, és bár ezután a portugálok még visszazárkóztak 23:21-re, ennél közelebb már nem tudtak jönni.

A harmadik felvonásban pedig már csak egy csapat volt a pályán, a portugálok még a tízből sem tudtak kijönni. Az ukránok legeredményesebb játékosa ezúttal is Oleszja Rihljuk volt 25 ponttal, de Olekszandra Milenko is 16-ig jutott, míg a portugáloknál Julia Kavalenka szerezte a legtöbbet, szám szerint tízet.

Ez az eredmény egyben azt is jelenti, hogy ha a jövő hétvégi idegenbeli mérkőzéseken, ugyanilyen eredmények születnek (egy-egy szettet még nyerhetnek is a hazaiak), akkor a hátralévő találkozók eredményeitől függetlenül az ukrán és a magyar válogatott is biztosítja részvételét a jövő évi belga-észt-német-olasz közös rendezésű Európa-bajnokságra.

 

EB-SELEJTEZŐ, C-CSOPORT, 3. FORDULÓ:
Ukrajna – Portugália 3:0 (17, 21, 8)
A csoport állása a 3. forduló után:
1. Ukrajna 8 pont (9:2 szettarány), 2. MAGYARORSZÁG 7 (8:3), 3. Portugália 3 (3:6), 4. Ciprus 0/3 (0:9)

4. FORDULÓ:
Szeptember 3., szombat 19:00 Ciprus–Magyarország
Szeptember 4., vasárnap 19:00 Portugália–Ukrajna

A magyar válogatott Eb-selejtezői:
Portugália – Magyarország 0:3
Magyarország – Ukrajna 2:3
Magyarország – Ciprus 3:0
Szeptember 3., szombat, 19:00 Ciprus – Magyarország (Nicosia)
Szeptember 7., szerda, 18:00 Ukrajna – Magyarország (Kutna Horá – Csehország)
Szeptember 10., szombat, 19:00 Magyarország – Portugália (Békéscsaba)

JEGYVÁSÁRLÁS: www.eventim.hu