Heti program: kétszer a szlovákok ellen a Tv-ben!

Eseménydús hét vár a sportág kedvelőire, hiszen férfiválogatottunk az Eb-kvalifikáció szempontjából sorsdöntő mérkőzéseket játszik Szlovákiával, női válogatottunk a selejtezők főpróbáját tartja Csehország és Szlovákia ellen Újpesten, a Lupa Beachen pedig strandröplabdázóink próbálják ki tudásukat World Tour Futures-versenyen, illetve U18-as és U20-as MEVZA-tornán.

 

A program szerdán, a szlovákok elleni idegenbeli Eb-selejtezővel kezdődik. Válogatottunk a spanyolok elleni bravúros pontszerzés és a grúzokkal szembeni kötelező győzelem után a csoport második helyén várja a folytatást és úgy tűnik, hogy a szlovákok elleni párharc döntheti el a második hely sorsát. A két csapat szerdán Nyitrán, szombaton pedig Budapesten, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban csap majd össze, és ami nagyon jó hír, hogy előbbi találkozót közvetíti az M4 Sport televízió, utóbbit pedig az m4sport.hu-n lehet megtekinteni.

Női válogatottunk még csak készül a selejtezőkre, s az Észtek, illetve a spanyolok elleni felkészülési találkozók után péntektől vasárnapig az UTE Szilágyi utcai csarnokában vesz majd részt egy hármas tornán, ahol Csehországgal és Szlovákiával mérik össze erejüket. A mérkőzések nyilvánosak!

Legjobb strandröplabdázóink az országos bajnokság döntője után sem pihennek: csütörtöktől vasárnapig a budakalászi Lupa Beachen rendezik meg ugyanis a World Tour Futures-tornát, amelyen összesen tíz magyar páros indul, míg ugyanott utánpótlás-versenyzőink U18-as és U20-as MEVZA-versenyen bizonyíthatnak.

 

HETI PROGRAM
Augusztus 10., szerda
18:00 Szlovákia – Magyarország (férfi Eb-selejtező), Nyitra; Tv: M4 Sport

Augusztus 11., csütörtök
9:00 Strandröplabda World Pro Tour Futures-torna, selejtező (Lupa Beach)
9:00 Strandröplabda U18-as és U20-as MEVZA-torna (Lupa Beach)

Augusztus 12., péntek
9:00 Strandröplabda World Pro Tour Futures-torna, főtábla (Lupa Beach)
9:00 Strandröplabda U18-as és U20-as MEVZA-torna (Lupa Beach)
18:00 Magyarország – Csehország (női felkészülési torna), UTE-csarnok

Augusztus 13., szombat
9:00 Strandröplabda World Pro Tour Futures-torna, főtábla (Lupa Beach)
9:00 Strandröplabda U18-as és U20-as MEVZA-torna (Lupa Beach)
18:00 Magyarország – Szlovákia (férfi Eb-selejtező), Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont; Tv: m4sport.hu
18:00 Szlovákia – Csehország (női felkészülési torna), UTE-csarnok

Augusztus 14., vasárnap
9:00 Strandröplabda World Pro Tour Futures-torna, helyosztók (Lupa Beach)
9:00 Strandröplabda U18-as és U20-as MEVZA-torna (Lupa Beach)
18:00 Magyarország – Szlovákia (női felkészülési torna), UTE-csarnok