Markovits László tovább erősítené az MRSZ és a MOB kapcsolatát

A Vasas SC klubelnökét, a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagját, Markovits Lászlót is beválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe a szervezet május 2-i tisztújító közgyűlésén. Markovits László honlapunknak elmondta, hogy gyakorlati tapasztalatával a röplabdát, s vele együtt az egész magyar sportot, valamennyi szövetséget, sportklubot megpróbál majd segíteni.

– A MOB megújult vezetése és személy szerint Ön milyen tervekkel, ambíciókkal lát munkához?
– Az irányt elsősorban az új elnök határozza meg. Nekünk, elnökségi tagoknak az a feladatunk, hogy a saját területünkről hozott tapasztalatainkkal, illetve ötletekkel, javaslatokkal segítsük a munkáját. Ezen kívül a dr. Szabó Tünde által vezetett sportállamtitkársággal is törekednünk kell a szoros szakmai együttműködésre.
– Ön az MRSZ-nek is elnökségi tagja. Mit profitálhat a sportág az új szerepkörből?
– A szövetség vezetésének idáig is nagyon jó kapcsolata volt a MOB-bal, ezt igyekszem tovább erősíteni. Azzal, hogy immár az olimpiai bizottság és a szövetség vezetésében is jelen vagyok, felgyorsulhat az információáramlás a két szervezet között. Összességében pedig nemcsak a röplabdát, hanem az egész magyar sportot, valamennyi szövetséget, sportklubot megpróbálom majd a gyakorlati tapasztalatommal segíteni.
– Elnökségi tagként hogy látja, milyen irányban haladt az elmúlt másfél-két évben a magyar röplabda, és mit gondol a folytatásról, a további teendőkről.
– Kár lenne tagadni, még rengeteg feladatunk van. Azzal, hogy a röplabda az első körben nem került be a látványsportágak közé, az utóbbi években tovább nőtt a hátránya: alapvető probléma a szakemberhiány, illetve az, hogy a gyerekek közül kevesen választják a röplabdát; főként a fiúk maradnak el. E nehézségeket némileg ellensúlyozta a női válogatott Eb-kvalifikációja vagy a Békéscsabán kiválóan felépített klubmodell. A TAO bevezetése lehetőséget adhat a sportág újbóli felépítésére, de ez nagy felelősség is egyben: átgondolt döntéseket kell hoznunk a közeljövőben, a forrásokat pedig – a többi látványsportág támogatásának tanulságait szem előtt tartva – hatékonyan kell felhasználnunk.
– Klubelnökként hogy értékeli a Vasas női csapatának idei két ezüstérmét?
– A csapat kihozta magából a maximumot, a Békéscsaba jelenleg jóval magasabb szintet képvisel nálunk. A napokban tartottunk évzárót, amelyen visszatekintettem az elmúlt bő egy évtizedre. A számok beszédesek: Jókay Zoltán 2004-ben lett vezetőedző, azóta 13 év telt el, 11-szer bajnoki döntőt, 12-szer kupadöntőt játszottunk, összesen négy bajnoki címet és nyolc kupagyőzelmet tudhatunk a magunkénak. Folyamatosan ott vagyunk az élvonalban, és hosszú évek gyakorlata azt mutatja: mindig képesek voltunk megújulni, noha sokszor elölről kellett kezdeni az építkezést. A távozókat rendre pótolni tudtuk, és többnyire fiatalokra építve szerepeltünk eredményesen.
– Milyen rövid-, közép és hosszútávú terveket fogalmaztak/fogalmaznak meg a női röplabdacsapatukkal kapcsolatban?
– Sportszakmai szempontból szeretnénk hosszú távon újra reális esélyt teremteni a bajnoki cím elnyerésére. Ennek érdekében a vezetőség – a jelenlegi támogatókkal, illetve az együttes szereplését már eddig is figyelemmel kísérő Jámbor János nagyvállalkozóval egyeztetve – úgy döntött, hogy a következő szezontól, több sportágban működő modell mintájára, a Vasas felnőtt röplabdacsapata is önálló kft.-ként működik. E gazdasági társaságban Jámbor többségi tulajdonos lesz, így a futball mellett egy másik kiemelt vasasos csapatsportág sikereiből is kiveheti a részét. Az építkezés hosszú távon zajlik majd, s a klub továbbra is kiemelt figyelmet fordít a saját nevelésű és magyar játékosokra. Az átfogó létesítmény-fejlesztés során 2019 végére befejeződhet a Folyondár utcai csarnok felújítása. Az objektum kizárólag a röplabdát szolgálja majd, és – kiegészítő funkcióival együtt – különleges lehetőséget teremthet a minőségi működésre.