MVM Ösztöndíjprogram: Erdős Dalma két bajnoki címmel zárta az évet

A leány U15-ös országos bajnokság legjobb játékosának, azaz MVP-jének a Békéscsabai RSE röplabdázóját, Erdős Dalmát választották, aki így az egyik nyertese a 2022. évi MVM Röplabda Utánpótlás Ösztöndíj Programnak. Sorozatunk ötödik részében őt mutatjuk be.

 

„Óvodás voltam, amikor először megismerkedtem a sporttal, nagycsoportos koromtól versenyszerűen úsztam – mondta el Dalma honlapunknak. – Tíz éves koromban kezdtem el röplabdázni, és rájöttem, hogy ebben a sportban találom meg a legnagyobb örömöt. Egy évig párhuzamosan jártam úszás és röplabda edzésekre, de akkori edzőm Mariann néni annyira megszerettette velem a játékot, hogy 11 éves koromtól már csak a röplabdára fókuszáltam. Békéscsabai lakosként a BRSE játékosa vagyok. Csapatommal már sok szép sikert értünk el, melyet a klubnak és kiváló edzőimnek köszönhetek. Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Nagy Attila bizalmat szavazott nekem, és U15-ös játékosként az U17-es csapat tagjaként is számított rám. Mivel a BRSE mindkét korosztálya megnyerte a bajnokságot így két bajnoki címmel zárhattam ezt az évet.”

Dalma természetesen bekerült a korosztályos válogatott bő keretébe is, de nem csak a teremszakágban sikeres, tavaly ugyanis U16-os, két éve pedig U14-es strandröplabda bajnok is volt.
„Tudom, hogy nincs megállás, továbbra is nagyon kemény munka vár rám. Szeretnék a későbbiekben a felnőtt csapat játékosa lenni. El sem tudom képzelni a napomat anélkül, hogy ne egy jó röpi edzéssel záruljon. Szeretek játszani, edzeni és a csapattal lenni.”

Idén az MVP-nek járó különdíjhoz az MVM Ösztöndíja is járt a játékosnak.
„Hihetetlenül örültem, amikor meghallottam a nevemet, hogy engem választottak a torna legértékesebb játékosának. Ez a díj arra ösztönöz engem, hogy még többet és még keményebben dolgozzak és tovább fejlődjek. Sok értékes ajándékot kaptam, melyet ezúton is köszönök az MVM-nek és az anyagi támogatás mellett, amit rekreációra fogok fordítani, a legjobban a táplálékkiegészítőknek örültem.”

Az MVM Röplabda Utánpótlás Ösztöndíjprogram idei nyertesei a négy korosztályos bajnokság legjobb leány és fiú játékosai lettek, akik az ösztöndíj összegén felül egy évre elegendő táplálékkiegészítő csomag, egy edzéskiegészítő sporteszközcsomag és egy teljeskörű sportfelszereléscsomag, továbbá egy MVM ajándékcsomag birtokosai lettek.