Magyar bajnokok az érdi minik

A Delta Röplabda Sportegyesület lánycsapata nyerte az országos mini bajnokság (OMB) szegedi döntőjét a hétvégén. Második lett a Vasas, harmadik a BRSE a színvonalas tornán.

A szegedi torna csoportmérkőzéseit és a keresztjáték csatározásait a legjobb négyért szombaton rendezték. A későbbi győztes érdi együttes a csoportban a Dabronc és az MTK ellen szállt harcba  és mindkét gárdát 3:0 arányban legyőzte, majd a keresztjátékban a Kecskemét ellen 2:0-ra nyert. Másnap már az elődöntő következett, amelyben a Békéscsabát 2:0-ra, a döntőben pedig a Vasast 2:1-re verte a tehetséges fiatal csapat.

„Az év különböző tornáin már lehetett látni, hogy esélyesek vagyunk a végső győzelemre. Ezzel a tudattal léptünk pályára Szegeden, a cél egyértelműen a bajnoki cím elnyerése volt. Ez ugyanakkor nagy terhet jelentett, amivel szerencsére remekül megbirkóztak a lányok.” – értékelt Dömötör-Mátrai Beáta, a Delta RSE Érd vezetőedzője.

Az ezüstérmes Vasas a Kecskemét és az UTE együttesét győzte le csoportjában, majd a keresztjáték során a Szombathely csapatát verte játszmaveszteség nélkül. Az elődöntőben a házigazda szegedi együttes következett, s nagy csatában 2:1-re győzött a fővárosi csapat.

A BRSE is remekül teljesített a tornán: csoportjában a Kaposvárt és a Szolnokot is játszmaveszteség nélkül verte, majd magas színvonalú mérkőzésen győzte le a Gödöllőt a négy közé jutásért. Az elődöntőben ugyan a későbbi győztes Érd nagy csatában megállította őket, de a bronzmeccsen a szintén jó erőkből álló Szeged ellen 2:1-re nyertek, így sikerült érmet szerezniük.

A bajnok Delta SE Érd csapatának tagjai: Tátrai Zsanett (csapatkapitány), Baumann Flóra, Flach Dóra, Csörgi Evelin, Jakab Boglárka, Darvas Hanna, Tóth Luca, Szőke Gréta, Antal Enikő, Veress Anna, Zombory Lili, Tankó Réka. Edző: Dömötör-Mátrai Beáta
Az ezüstérmes Vasas csapatának tagjai: Bánki Borka, Märcz Mira, Monteiro Lili, Nádházi Csenge, Olcsváry Dóra, Gyűrűs Boróka, Hodosi Veronika, Turcsányi Zita, Stankovics, Alinda, Bozóki Afrodité. Edző: Gintner Domonkos
A bronzérmes BRSE csapatának tagjai: Sinka Dalma, Kucsera Jázmin, Hunyadi Gréta, Tatár Noémi, Ambrus Anna, Gabnai Regina, Kerepeczki Hanna, Radnai Lili, Varga Csenge, Gazsó Szofi. Edzők: Fésüs Erzsébet, Nagy Attila.

Csoportmérkőzések
A csoport: Gödöllő-Szeged 1:2, Szeged-Szombathely 2:1, Szombathely-Gödöllő 0:3.
B csoport: Érd-MTK 3:0, Dabronc-Érd 0:3, MTK-Dabronc 1:2.
C csoport: Vasas-Kecskemét 2:1, UTE-Vasas 0:3, Kecskemét-UTE 3:0.
D csoport: BRSE-Szolnok 3:0, RÖAK-Szolnok 2:1, BRSE-RÖAK 3:0.

A négy közé jutásért: BRSE-Gödöllő 2:1, Érd-Kecskemét 2:0, Szeged-UTE 2:0, Vasas-Szombathely 2:0.

Elődöntők: Érd-BRSE 2:0, Vasas-Szeged 2:1

Bronzmérkőzés: Szeged-BRSE 1:2
Döntő: Érd-Vasas 2:1