OGYB: Visszalépett a Hercules, hat csapat új esélye

Amitől tartani lehetett, az sajnos bekövetkezett. Hiába vívta ki a Hercules leány gyermekcsapata a döntőben való indulás jogát. Ott már nem vesz részt a küzdelmekben. Helyükre az elődöntők második helyezettjei közül kerül majd be egy csapat.
A klub hivatalosan is jelezte, hogy hiába szerzett indulási jogot, a leány gyermekcsapat bizonyos okok miatt nem tud kiállni a júniusi, békéscsabai fináléban. Az MRSZ nem szerette volna, ha csonkán kell megrendezni a finálét, ezért lehetőséget adott a csoportok második helyén végzett kluboknak, hogy egy külön torna keretében eldöntsék: melyikük csatlakozik hatodikként a hatos döntő mezőnyében.

A tornát május 14-én a Testnevelési Egyetem D épületében játsszák le, az érintett klubok – a Jászberény, az MTK, az MVSC-MVSI, a Szombathelyi Sportiskola, a TRSE és a Vasas Óbuda – vállalták az újbóli megmérettetési lehetőséget. A meccsek egyszerre két pályán zajlanak majd, az első mérkőzések délelőtt fél tízkor kezdődnek.

A lebonyolítás a következőképpen alakul: a hat csapatot két hármas csoportra osztották (Jászberény, MTK, Szombathely, illetve MVSC, TRSE, Vasas) ahol mindenki játszik mindenkivel egy két nyert szettig tartó mérkőzést. A csoportok harmadik helyezettjei kiesnek, a másodikak pedig a másik csoport első helyezettjével játszanak elődöntőt, ugyancsak két nyert játszmáig. Az elődöntők nyertesei pedig egy már három győztes játszmáig tartó mérkőzést játszanak a döntőbe kerülésért.

A hatos döntőt június 3. és 5. között játsszák le Békéscsabán, ahová a házigazdák mellett a Felsőváros, a Gödöllő, a Nyíregyháza és az UTE jutott még be. Ők várják a tornát megnyerő hatodik csapatot.