Ezúttal sikerült a játszmanyerés a finnek ellen, ráadásul nem edzőmeccsen, hanem az Ezüst Európa Liga csoportmérkőzésén. A fiúk már az első szettet is csak szoros játékban vesztették el, a másodikban pedig sikerült az egyenlítés is. Végül 3:1-es vereség lett a vége, de ez így is remek bemelegítés volt a jövő hétvégi, budapesti négyes döntőre.
A finnországi meccshez képest Pádár Krisztiánnal, Keen Cameronnal erősödött a magyar keret, akik a kezdőcsapatba is bekerültek. A találkozó elején kifejezetten jól tartották magukat a mieink, sőt Horváth Kristóf ásza után két ponttal is sikerült vezetni 6:4-re, majd 8:5 is volt az állás. 11-nél azonban egyenlítettek a legutóbbi két vb-n is szereplő északiak. Bár a finnek a vezetést is átvették, 16:16-ig fej fej mellett haladt a két csapat. Sajnos a végjátékban viszont négy ponttal is sikerült meglépniük, a végén pedig öt játszmalabdájuk is volt. Az elsőt Horváth Kristóf, a másodikat Gacs Dániel pontjával sikerült hárítani, de aztán egy széles ütés után befejeződött a játszma (21:25).
A második felvonás kezdete megint a mieinknek sikerült jobban, még az sem zavarta meg a csapatot, hogy a finnek nyertek egy Challenget és 3:2 helyett 2:3 lett az állás, mert sorozatban négy magyar pont született és 6:3-nál időt is kértek az északiak, de Pádár okos pontjával így is tovább nőtt a különbség. Gacs centertámadása után öt ponttal is vezettünk már, majd ugyan zárkóztak a finnek, de mivel a mieinknek is sikerült nyerniük egy Challenget, továbbra is maradt a 3-4 pontos különbség. kifejezetten jól játszottak ekkor a mieink és 17:12-nél jött az újabb finn időkérés, de Pádár blokkjával már hat volt közte. 21:16 után viszont sorozatban háromszor is eredményesek voltak a finnek, úgyhogy jött a magyar időkérés is és Gacs pontjával sikerült lezárni a rossz szériát, majd Pádár ejtésével három szettlabdához jutott csapatunk. Kettőt is hárítottak az északiak, de aztán Horváth ügyes húzásával csak sikerült behúzni a játszmát (25:23).
Ezzel egy kicsit sikerült felpaprikázni az ellenfelet, akik két ponttal kezdték a harmadik szettet, de szerencsére még időben kapcsoltak a mieink és gyorsan ledolgozták a hátrányt, sőt 6:5-re már ők vezettek. Sajnos nyolcnál megint fordult a kocka és a finnek el is húztak hárommal. 10:15-nél sikerült nyerni egy Challenget, így hat helyett négy pont lett a különbség és Pádár bombájával visszaállt a hárompontos különbség. Cserékkel próbálkozott Koch Róbert, de hiába: kisvártatva megint hat volt a különbség, miután egy hatalmas bomba után a mieinkről éppen a csarnok tetején lógó finn zászlóra pattant fel a labda. Sajnos kiugrott Gacs válla is, akit Tomanóczy Bálint váltott, s végül hét játszmalabdát harcoltak ki a vendégek és már az elsőt sikerült kihasználniuk (17:25).
Sajnos a lendület kitartott a negyedik szett elején is, és így gyorsan dűlőre tudták vinni a vendégek a végkimenetelt. 5:10-nél Koch Róbert kért időt, és ez használt is, mert sikerült valamelyest visszazárkózni, de aztán sok nyitást rontottunk, így nem sikerült még közelebb jönni. Végül öt meccslabdájuk is volt a finneknek, akik már az elsőt ki is használták (19:25), de így sem lehetünk csalódottak, mert az eleve tudott volt, hogy a két válogatott más kategória, ehhez képest a játszmagyőzelem kifejezetten bravúrosnak számít.
A másik csoportban Románia 3:0-ra legyőzte Albániát, így ők lettek a csoportelsők és ők várnak majd a mieinkre a június 18-i elődöntőben, 19 órától a Tüskecsarnokban, míg a másik ágon a finnek Észak-Macedóniával meccselnek majd.
Az Ezüst Európa Liga négyes döntőjére az alábbi linken lehet jegyeket vásárolni:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/cev-volleyball-european-silver-league-budapest-tueskecsarnok-583067/event.html
FÉRFI EZÜST EURÓPA LIGA:
Magyarország–Finnország 1:3 (–21, 23, –17, –19)
Budapest, Tüskecsarnok, 700 néző. V: Mesca (román), Bátkai-Katona.
MAGYARORSZÁG: Keen 1, Blázsovics 5, Szabó A. 10, Pádár 25, Horváth K. 13, Gacs 5. Csere: Bozóki, Török Zs. (liberók), Kholman, Tomanóczy 2, Hubicska 1, Magyar 1. Szövetségi kapitány: Koch Róbert.
FINNORSZÁG: Lankinen 4, Hänninen 21, Porkka 2, Jokela 10, Ronkainen 15, Savonsalmi 7. Csere: Köykkä (liberó), Marttila, Ivanov 1, Nikula 4, Ninivära 1. Szövetségi kapitány: Joel Banks.
Edzői értékelés
Koch Róbert: – A finnek sokkal előrébb tartanak, mint mi. Ehhez képest mindenképpen örülnünk kell annak, hogy voltak nagyon szép labdamenetek és nyerni tudtunk egy játszmát. A jövő heti elődöntőben a románok erőből játszanak majd, ami sokkal jobban fekszik nekünk és amire sokkal jobban fel tudunk majd készülni.