Több, mint 750-en indultak a strandröplabda Diákolimpián

Befejeződött a strandröplabda Diákolimpia, amelyet a múlt héten Csepelen, a Strandröplabdázásért SE pályáin rendeztek meg. A benevezett lányok és fiúk négy korcsoportban, két-két kategóriában, azaz összesen 16 versenyszámban mérték össze az erejüket.

 

Az A, azaz nyílt kategóriában párosok versenyeztek, s ebbe bárki indulhatott, függetlenül attól, hogy igazolt versenyző, vagy sem. A B-kategóriában négy fős csapatok küzdenek, itt viszont csak olyanok játszhattak, akik nem igazolt röplabdázók. Az eseményen több mint 750 diák vett részt.

A lány VI. korcsoport mezőnyének rangját egy felnőtt országos bajnok is emelte, hiszen a 2020-as győztes Vecsey Fanni a gödöllői Török Ignác Gimnázium színeiben indult, s szerezte meg végül az aranyérmet a 2019-es középiskolai világbajnok Szabó Anna társaságában. A gödöllői iskola egy korcsoporttal lejjebb is diadalmaskodott, hiszen ott meg a másik két vb-győztes, a tavalyi U18-as országos bajnok Bútor Anna és Kristóf Dóra nem talált legyőzőre.

Szabó és Kristóf korábban, 2018-ban és 2019-ben már győzött együtt a III. és a IV. korcsoportban, azaz ez már a harmadik diákolimpiai sikerük strandröplabdában, ráadásul utóbbi és Bútor tagja volt a januárban, az V-VI. korcsoportban a Diákolimpiát megnyerő teremcsapatnak is, ami szintén nem mindennapos teljesítmény.

A Törökön kívül a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tudott még két aranyérmet szerezni, és ők, illetve a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanulói nyerték a legtöbb érmet, szám szerint négyet.

 

Strandröplabda Diákolimpia (Csepel), eredmények:
III. korcsoport, leány A-kategória:
1. Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
2. Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola “B”
3. Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gyenesdiás
III. korcsoport, leány B-kategória:
1. Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium “B”
2. Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola
3. Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium “A”
III. korcsoport, fiú A-kategória:
1. Dr. Mező Ferenc Általános Iskola, Budapest
2. Szentistvántelepi Általános Iskola
III. korcsoport, fiú B-kategória:
1. Olaszi Általános Iskola “B”
2. Olaszi Általános Iskola “A”
3. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

IV. korcsoport, lány A-kategória:
1. Leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola
2. Sashalmi Tanoda Általános Iskola, Budapest
3. Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium, Budapest
IV. korcsoport, lány B-kategória:
1. Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola “A”
2. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
3. Hajdúböszörményi Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
IV. korcsoport, fiú A-kategória:
1. Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Tagintézménye
2. Felsővárosi Általános Iskola, Székesfehérvár
3. Szigetszentmártoni Általános Iskola
IV. korcsoport, fiú B-kategória:
1. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
3. Ferences Gimnázium, Szentendre

V. korcsoport, lány A-kategória:
1. Gödöllői Török Ignác Gimnázium
2. Csanádi Árpád Sportiskola, Budapest
3. Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium “A”
V. korcsoport, lány B-kategória:
1. Avasi Gimnázium, Miskolc
2. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
3. Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár
V. korcsoport, fiú A-kategória:
1. Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium “A”, Eger
2. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
3. Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum “B”
V. korcsoport, fiú B-kategória:
1. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ’A’
2. Veszprémi SZC Ipari Technikum
3. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ’B’

VI. korcsoport, lány A-kategória:
1. Gödöllői Török Ignác Gimnázium
2. Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium “B”
3. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium “C”
VI. korcsoport, lány B-kategória:
1. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
2. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium “A”, Szarvas
3. Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda
VI. korcsoport, fiú A-kategória:
1. Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium, Pilisvörösvár
2. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium “A”
3. Budapesti Műszaki SZC Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum
VI. korcsoport, fiú B-kategória:
1. Veszprémi SZC Ipari Technikum “A”
2. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium “B”, Szarvas
3. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium “A”, Szarvas