Nem sikerült a bravúr Törökország ellen az U17-es leány válogatottnak

Három szettben szenvedett vereséget az U17-es leány válogatott a házigazda Törökországtól az Európa-bajnoki selejtezők bursa-i csoportjában. Ezzel pedig eldőlt, hogy a magyar válogatott a második helyen végzett a csoportban.

A török válogatott nagyon bekezdett az első szettben, alig engedett pontot a magyar csapatnak, akik támadásban és védekezésben is jobbak voltak, 23:9-re is vezettek már. Innen feljebb zárkózott a magyar válogatott elsősorban Erőss Mirtill pontjainak köszönhetően, ám szorossá így sem tudták tenni a szettet (15:25, 0:1).

A második játékrészben már egy összeszedettebb magyar csapat volt a pályán, amely tartotta a lépést esélyesebb vendéglátójával a játszma közepéig. 12:12 után azonban 2-3 ponttal megléptek a törökök, és hiába játszott nagyot Jámbor Cecília (6 pont a szettben), a különbséget nem tudták már ledolgozni, így ez a játszma is a törököké lett (19:25, 0:2)

Török ponttal indult a harmadik felvonás, ám onnantól kezdve a magyar lányok diktálták a tempót: a Jámbor-Erőss páros ezúttal is ponterősen röplabdázott, és összeállt a védekezés is, aminek köszönhetően már 11:4-re is a magyar csapat vezetett. Innen feljebb zárkózott a török csapat, de hárompontos előnnyel a magyar válogatott fordult a szett hajrájára (20:17). Az 1000 néző által buzdított törökök 22:22-nél utolérték a mieinket, majd mérkőzéslabdákig is eljutottak, ám ezeket hárították a magyar lányok. Innen viszont már nem sikerült a fordítás, a törökök 26:24-re megnyerték a játszmát és a meccset is, hibátlanul zárva hazai pályán a selejtezőt.

Leány U17-es Eb-selejtező:
Magyarország – Törökország 0:3 (-15, -19, -24)
Bursa, 1000 néző. V: Hajiyev (azerbajdzsáni), Angelidis (görög)
MAGYARORSZÁG: Jámbor 12, Kállai 2, Erőss 11, Botyánszki 1, Nagy S. 1, Tóth S. 1. Csere: Nánási, Bencze (liberók), Fekete R., Báder 10, Fekete F. 1, Tuska 5. Szövetségi edző: Kőnig Gábor.
Törökország: Olcay 3, Yilmaz 8, Eroǧuz 3, Başyolcu 11, Safronova 19, Kaçmaz 7. Csere: Hürriyet (liberó), Şendir, Mumcular 5. Szövetségi edző: Raşit Berk Inan
Kőnig Gábor:

A csoport állása: 1. Törökország  9 pont; 2. Magyarország 6 pont; 3. Albánia 3 pont; 4. Ukrajna 0 pont

Fotó: CEV