NB II: Bajnokavatás nyugaton, rangadó előtt keleten

Az elmúlt hét során ugyan csak három mérkőzést játszottak le a női NB II-ben, ám az egyiknek így komoly jelentősége volt, hiszen eldőlt rajta a bajnoki cím sorsa a Nyugati csoportban: a címvédő Haladás várja ellenfelét az NB II döntőjében. De hogy ez az Eger vagy a Miskolc lesz, az csak szombaton derül ki.

Az azt megelőző fordulóban nem változott a helyzet a Nyugati csoport élén, azaz a Haladás és a PTE-PEAC között továbbra is egy győzelem és egy pont volt a különbség, miután mindkét gárda győzött. Csakhogy a szombathelyieknek volt egy elhalasztott meccsük a Honvéd Zrínyi ellen, amit aztán meg is nyertek 3:0-ra, így már két győzelem és négy pont lett az előnyük.

Mivel most már csak egyetlen mérkőzés van hátra, amelyet ugyan egymás ellen játszanak, Szombathelyen, ám annak eredményétől függetlenül már biztosan a Haladás végez a Nyugati csoport élén. A pécsiek az ezüsttel vigasztalódhatnak, míg a bronz a balatonfüredieké lett.

A Nyugati csoport eredményei:
VESC – Közgáz SC és DSK 1:3 (21, –25, –17, –18)
Haladás VSE – Kalocsai SE 3:0 (9, 12, 13)
PTE-PEAC – SZoESE 3:0 (28, 18, 21)
Szent Benedek – Balatonfüred – HZSE 3:0 (14, 13, 15)
Haladás VSE – HZSE 3:0 (13, 18, 19)

Keleten viszont az utolsó meccs fog eldönteni mindent, hiszen ugyan az Eger elhullajtott egy pontot az Eötvös DSE ellen, de nyert Szegeden is, akiket a miskolciak is legyőztek. Így most azonos győzelmi szám mellett egy ponttal a hevesiek állnak jobban. A bajnok azonban az lesz, amelyik a két csapat szombati meccsén, győztesen hagyja el a pályát.

A bronzéremért az utolsó pillanatban bejelentkezett a Nyíregyháza, amelyik a RÖPKE otthonában nyert, s így megelőzte riválisát. Ráadásul nekik még egy elhalasztott meccsük is van a Szegeddel, s emellett az Eötvös DSE-t is fogadják, míg a kecskemétiek Hajdúböszörménybe látogatnak a hétvégén.

A Keleti csoport eredményei:
Agria RC-EVSI – Ráthonyi Kft. – Eötvös DSE 3:2 (15, –21, –21, 16, 4)
MVSC-MVSI – SZTE EHÖK SE 3:0 (22, 17, 17)
RÖPKE SE – Nyíregyháza 0:3 (–23, –19, –17)
Hajdúböszörményi TE – SZTE EHÖK SE 0:3 (–11, –14, –18)
SZTE EHÖK SE – Agria RC-EVSI 1:3 (23, –22, –9, –27)
DEAC – Hajdúböszörményi TE 3:1 (21, 14, –21, 20)

A női NB II eddigi eredményei és tabellái