Négy között a Vasas, előnyben a Kaposvár és az SZBRA

A Vasas Óbuda jutott be másodikként az Extraliga elődöntőjébe, a Kaposvár pedig hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást, miután ismét nyerni tudott Nyíregyházán. A Szent Benedek Balatonfüred Röplabda Akadémia hazai pályán ismét legyőzte az UTE-t, így egy sikerre került az elődöntőbe jutástól.

Megfogta kissé a Szent Benedek Balatonfüred Röplabda Akadémia együttesét az újpesti óvás, az első játszmában nem találta még a játékát Dejan Desnica csapata. A második szettől kezdődően pontosabban röplabdáztak a hazaiak, hiába küzdött nagyot az UTE, nem tudta a kínálkozó lehetőséget megragadni, hogy a maga javára fordítsa a mérkőzést. Az SZBRA jobb védekezésének is köszönhetően végül 3:1-re nyerte a párharc harmadik felvonását.

Rosszul kezdte a Kaposvári elleni párharcot a Fatum-Nyíregyháza, ám az edzőváltást követően Kaposváron tudtak egyenlíteni, így mindenképpen jobb hangulatban várhatták az újabb hazai mérkőzést. A kaposvári mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is nagy volt a küzdelem, de Matics és Basnakova jó játékára nem volt ellenszere a nyíregyháziaknak, így a vendégek kerültek előnybe (20:25, 0:1). Szasa Nedeljkovics feladót cserélt a második szettre: Milanova jól szállt be a meccsbe, a Fatum pedig magabiztosan egyenlített (25:16). A harmadik játékrésztől kezdve ismét egyre pontosabban játszott a vendég Kaposvár, amire a Nyíregyházának már nem volt válasza, így 3:1-re az 1.MCM-Diamant Kaposvár győzött, így hazai pályán zárhatja le a párharcot.

A Vasas Óbuda viszont lezárta a párharcot az MTK ellen: a piros-kékek három szettben győzték le a nagyot küzdő MTK-t Vezsenyi Adrienn vezetésével, így a Vasas Óbuda jutott be másodikként az Extraliga elődöntőjébe.

Női Extraliga, negyeddöntő, 3. mérkőzés:
Fatum-Nyíregyháza – 1. MCM-Diamant Kaposvár 1:3 (-20, 16, -16, -18)
Nyíregyháza, Continental Aréna, 542 néző. V: Bátkai-Katona, Halász.
FATUM: Radosová 18, Bodovics 8, Radonjics 12, Vasileva 10, Pintér 4, Cicic 3. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Milanová 4, Vaida 6. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovic
DIAMANT: Wirth 9, Basnakova 13, Szedmák 10, Lemmens 16, Grbac 7, Matics 16. Csere: Szpin (liberó), Hegyi, Budai. Vezetőedző: Vincent Lacombe.
Edzői értékelés
Szasa Nedeljkovics:
– Kritikus helyzetekben ellenfelünk jobban koncentrált, és a fontos valamint a hosszú labdameneteket rendre a kaposváriak nyerték. Nincs más választásunk, nyernünk kell ismét idegenben, hogy visszatérjünk az ötödik találkozóra Nyíregyházára.
Vincent Lacombe: – Örülök, hogy sikerült a saját játékunkat játszani, és ezt a mérkőzés teljes terjedelmében fent tudtuk tartani. Fontos, hogy ha ezt a szintet tudjuk tartani, akkor képesek vagyunk a győzelemre. Ma este a legjobb játékosunk nem volt jó formában, de szerencsére a csapat többi tagja hozzátette a saját teljesítményét a győzelemért. Következő mérkőzést otthon játszunk, amire felkészültnek kell lennünk. A legnehezebb feladat, amikor be kell fejezni egy párharcot.
A párharc állása: 1–2 az 1. MCM-Diamant Kaposvár javára.

Szent Benedek RA – Újpesti TE 3:1 (-17, 16, 16, 21)
Balatonfüred, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, 98 néző. V: Tillmann, Selega.
SZBRA: Szavovics 14, Vacsi 13, Stijepic 19, Kiss G. 9, Koprivica 8, Iosia 3. Csere: Fáth, Baksa (liberók), Jimerson 2. Vezetőedző: Dejan Desnica.
UTE: Ovecková, Krasteva 14, Ambrosio 3, Petőváry 9, Koleva 13, Gyimes 10 Csere: Dömsödi, Kis D. (liberók), Del Rio 7, Durst, Szabó L., Manninger. Vezetőedző: Horváth András.
Edzői értékelés
Dejan Desnica:
– Ez volt a hetedik mérkőzésünk az Újpest ellen a szezonban és mind a hét meccset megnyertük a pályán… Ma is megérdemelt volt a sikerünk, sokat tettünk érte, mindenki kivette a részét a győzelemből. Vasárnap van még egy mérkőzésünk, szeretnénk lezárni a párharcot.
Horváth András: – Azt gondolom, hogy ez egy nehéz mérkőzés volt. Helyenként feszültebben röplabdáztunk, illetve volt olyan szituáció, amikor a lehetőséget nem tudtuk megragadni. Ettől függetlenül vasárnap vár ránk egy fontos összecsapás, nem csüggedhetünk és nem gondolkodhatunk túl sokat ezen a meccsen. Ebből gyorsan fel kell építeni saját magunkat. Vasárnap pedig az összes erőnket magunkkal kell vinni a pályára, és a lehető legagresszívabban kell röplabdáznunk. Továbbá szeretném megköszönni szimpatizánsainknak a mai szurkolást!
A párharc állása: 2–1 a Szent Benedek RA javára.

Vasas Óbuda – MTK Budapest 3:0 (17, 22, 19)
Budapest, Folyondár utca, 120 néző. V: Szabó P., Ujházi.
VASAS: Zernovic 6, Papp 6, Vezsenyi 17, Takács 5, Kump 3, Király-Tálas 2. Csere: Juhár (liberó), Török, Bojko 11. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.
MTK: Windisch 10, Tatár 10, Tettamanti 6, Boskó 5, Giommarini 5, Kilyénfalvi 4. Csere: Szalai A., Weidemann (liberók), Borsos, Petri. Vezetőedző: Leiszt Máté.
Jannisz Atanaszopulosz: – Azt kívánom, hogy inkább veszítettük volna el a mérkőzést, és Doroti ne sérült volna meg… Ezen kívül nem igazán tudok mit mondani, örülök az elődöntőbe jutásnak és annak, hogy a negyeddöntőben eddig kevesebbet játszók is megmutatták, számíthatok rájuk.
Leiszt Máté: – Először is gratulálok a Vasas Óbuda csapatának, és sok sikert kívánok nekik a további szereplésben, illetve Takács Dorotinak jobbulást kívánunk. A mai meccsel kapcsolatban van bennem hiányérzet, sok pici apró hibánk adódott össze, főként a befejezéseknél, amik ellenfelünk pontszámát növelték. Most lesz kis időnk pihenni, valamint készülni a következő körre.
Edzői értékelés
A párharc végeredménye: 3–0 a Vasas Óbuda javára.

HETI PROGRAM:
Március 25., péntek
19:00 Szolnoki RK – Rákosmente PARTY-CO (férfi NB I, alsóház)
19:30 Jászberény VT – DSZC-Eötvös DSE (női NB I alsóház)

Március 26., szombat
18:00 Debreceni EAC – Fino Kaposvár (férfi Extraliga, negyeddöntő, 4. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
18:00 Kecskeméti RC – MAFC-BME (férfi Extraliga, negyeddöntő, 4. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:00 TFSE – MÁV Előre (női NB I, felsőház)

Március 27., vasárnap
15:00 MÁV Előre-Foxconn – Dág KSE (férfi NB I, felsőház)
17:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – Fatum-Nyíregyháza (női Extraliga, negyeddöntő, 4. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
17:00 CoreComm-VESC – Kispest SE (női NB I, alsóház)
18:00 Újpesti TE – Szent Benedek RA (női Extraliga, negyeddöntő, 4. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:30 Budaörsi DSE-Emericus – Gödöllői RC (női NB I, felsőház)