Szettet nyert a Vasas, de újra a Békéscsaba győzött

Ebben az évadban először nyert szettet a Vasas Óbuda a Linamar-Békéscsaba ellen, a bajnoki döntő második mérkőzésének végén azonban ismét a címvédő örülhetett. Sasa Nedeljkovic együttese 3:1 arányban bizonyultak jobbnak a fővárosban, és már 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

Úgy kezdődött a finálé második felvonása, mint a hétfői, békéscsabai mérkőzés: az első három pontot a Vasas szerezte, ezután azonban a címvédő percei következtek. A BRSE hamar kézbe vette az irányítást, és dinamikusan, határozottam röplabdázott, a hazaiak pedig fokozatosan elvesztették bátorságukat, és egyre nagyobb hátrányba kerültek. Jókay Zoltán cserékkel próbálta felrázni övéit, de ez sem hozott fordulatot. A játszma végén sem engedett ki a csabai együttes, és Sarah Clement két centertámadása pontot tett a küzdelem végére (13:25, 0-1).
A térfélcsere után megemberelte magát a fővárosi csapat, és ügyesen tartotta a lépést ellenfelével. Fej-fej mellett haladtak a felek, és szépségdíjas megoldásokat is láthatott a közönség. A szett első harmadában megsérült a Vasas válogatott liberója, Lévai Vivien, akit ölben kellett levinni a pályáról. A második technikai szünetben 14:16 volt az állás, majd újabb BRSE-pontok következtek. A Vasas beragadt egy állásba, Szmirnova pedig egymás után két remek labdamenetet fejezett be sikerrel. A vendégek 14:21-ig mentek előre, és ez az előny már elég volt az újabb szakaszgyőzelemhez. A hazaiak sorsát Sklar rövid nyitása pecsételte meg (18:25, 0-2).
A harmadik játékrész elején nagy lelkesedéssel vetette bele magát a küzdelembe a Vasas, de Bodnár Dorottya negyedik csütörtök esti foghatatlan nyitásával máris egyenlített a BRSE. Ezután újra Szakmáryék diktálták a tempót, és előbb Tálas húzása mattolta a piros-kékeket, majd Clement blokkja alakította 10:16-ra az állást. A Vasas, 13:19 után, Hardy háló előtti megmozdulásával közelített, Sklar pedig már 17:19-re hozta fel csapatát. A hazaiak ezekben a percekben jól összpontosítottak, hatásosan szerváltak és ezúttal a támadások pontos befejezésével sem maradtak adósak. 19:20-nál időt kért Nedeljkovic edző, Sklar azonban 21:21-nél egyenlíteni tudott, ráadásul Szedmák Réka szemfüles pontjával már a Vasas vezetett 23:22 arányban. A lendület kitartott a végéig, és egy rövid szervával behúzta a szettet a házigazda (25:23, 1-2).
Jót tett a mérkőzésnek a Vasas szépítése, és a folytatásban is szorosan alakult az eredmény. A BRSE 10:10 után rázta meg magát újra, a második technikai szünetben pedig már 12:16 volt az eredmény. A fővárosiak erejéből ezután már csak egy egységre futotta, a csabaiak pedig lényegében tetszés szerint szerezték pontjaikat. Soós Nikolett blokkjával alakult 12:20-ra az állás, Bodnár újabb kiváló szervái pedig egészen a meccslabdáig repítették a címvédőt. Sklar pontatlan ütése pedig véget vetett a mérkőzésnek (13:25, 1-3).
Folytatás hétfőn, Békéscsabán.

Vasas Óbuda – Linamar-Békéscsabai RSE 1:3 (-13, -18, 23, -13)
Budapest, Folyondár utca, 400 néző. V.: Adler, Mezőffy.
Vasas: Rountree, Török, Kountoura, Sklar, Pekárik, Hardy. Csere: Lévai (liberó), Bánlaki (liberó), Kiss G., Szedmák. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Békéscsaba: Szmirnova, Tálas, Clement, Bodnár, T. Soós N., Szakmáry. Csere: Molcsányi (liberó), Matic, Petrenkó, Nazarenko. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovics.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Linamar Békéscsabai RSE javára.

Jókay Zoltán: – Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de ami a folytatásban történt, azt nem tudom elfogadni. A harmadik játszmából kihoztuk a maximumot. Sajnálom Lévai Vivien sérülését.
Sasa Nedeljkovic: – 2-0-ra és 19:13-ra vezettünk, és úgy tűnt, belealudtunk kicsit a mérkőzésbe, elveszítettük a pontosságunkat. A negyedik játszma sorsa akkor dőlt el, amikor újra kézbe vettük az irányítást. Itt már pontosan és hatásosan nyitottunk, keményen blokkoltunk. Hétfőn szeretnénk lezárni a bajnoki döntőt.