Nyíregyházán jutott bajnoki döntőbe a Vasas

Egymás után nyolcadszor jutott be a bajnoki döntőbe a Vasas Óbuda női röplabdacsapata. A fővárosiak az elődöntő negyedik mérkőzésén a Fatum Nyíregyháza otthonában győztek 3:1 arányban, ezzel 3-1-re megnyerték a két együttes párharcát. A fináléban a címvédő Linamar-Békéscsaba lesz a piros-kékek ellenfele.
A nagy érdeklődéssel kísért elődöntő első két mérkőzése után volt az állás, majd a harmadik összecsapást magabiztosan, 3:0 arányban nyerte a Vasas. A fővárosiak ezek után a szabolcsi megyeszékhelyen is jól kezdtek, és a nyitó szettben mindössze 16 pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A térfélcsere után magára talált és egyenlített a Fatum. A harmadik játékrészben hatásosan nyitottak a Vasas játékosai, a házigazda pedig nem találta az ellenszert. A Nyíregyháza dicsérete, hogy kimászott a gödörből, és az izgalmas negyedik játszma sorsa csak 24:24 után dőlt el – a Jókay-együttes javára.
Ahogy az elmúlt három évben, most is a Békéscsaba és Vasas küzd meg az aranyéremért.

Fatum Nyíregyháza – Vasas Óbuda 1:3 (-16, 23, -11, -24)
Nyíregyháza, 600 néző. V.: Tillmann, Adler.
Nyíregyháza: G. Francesco 3, Valdez 19, Vacsi 8, Villám 13, Fernandez 4, Kalotai 3. Csere: Szombathelyi Sz. (liberó), Andrejkovics 1, Tóth F., Sitku, Leidgeb 1, Kundrák. Vezetőedző: Horváth András.
Vasas Óbuda: Kountoura 5, Török 12, Hardy 13, Rountree 12, Sklar 17, Pekárik 6. Csere: Lévai (liberó), Kiss G., Durst. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Vasas Óbuda javára.

MESTERMÉRLEG
Horváth András: Nagyon hullámzó volt a játékunk, ezért nem sikerült nyernünk. Vasárnaptól a bronzéremért szállunk harcba.
Jókay Zoltán: Az első két mérkőzésen még döcögött a szekér, aztán rátaláltunk megfelelő útra és játékra. Ma az első játszmában nagyon szépen játszottunk, aztán hagytuk egyenlíteni a Nyíregyházát. A harmadik szettben összeszedettebben röplabdáztunk, a végén pedig jól küzdöttünk. Ami a célunk volt a szezon előtt, azt teljesítettük. Most feldolgozzuk a történteket, és következhet a döntő!