Koreában és Libanonban is letette a névjegyét Pádár Krisztián

Nagyszerű szezont zárt a még mindig csak 20 esztendős Pádár Krisztián, aki ázsiai csapatával – a szöuli klub egyik legjobbjaként – az ötödik helyen végzett a koreai bajnokságban, majd „levezetésként” a libanoni Tannourinnal ezüstérmet szerzett és övé lett a legértékesebb játékosnak járó trófea is. Pádár Krisztiánnal beszélgettünk. 

– Immár friss libanoni ezüstérmesként nyilatkozol honlapunknak. Hol helyezkedik el ez az eredmény a pályafutásodban?
– Az önéletrajzban mindenképp jól néz ki egy döntő, de ez a libanoni kitérő inkább levezetés volt számomra a koreai bajnokság után. Két hetet töltöttem el Libanonban, az elődöntő küzdelmeibe kapcsolódtam be, s csapatommal, a Tannourinnal sporttörténeti sikert értünk el. A klub fennállása során először döntőbe jutottunk, nem kis izgalmak közepette.
– A libanoni bajnokságban is vannak szurkolók vagy érdektelenség jellemzi a pontvadászatot?
– Ha annyit mondok, hogy csak az én testi épségemre kétszáz katona vigyázott az elődöntő során, akkor azt hiszem megválaszoltam a kérdést…
– Miért kellett Rád ennyire vigyázni egy röplabdamérkőzésen? 
– Hogy ne támadjanak meg. Tudniillik, az ellenfelünk szinte minden évben döntőzött Libanonban, most viszont kiejtettük őket és ez nagyon nem tetszett a drukkereiknek. Már az elődöntő első mérkőzésének végén, mikor az utolsó pontokat és a győzelmet az én nyitásaimmal szereztük meg, hatalmas balhét rendeztek. A partvisnyél vastagságú zászlós rudaikat összetördelték és vizes flakonok társaságában dobálták be azokat a pályára, ezután pedig megindultak felénk, mi pedig az öltözőbe… Szerencsére megúsztuk az esetet, ezt követően növelték meg a biztonsági emberek létszámát. Végül, ötmeccses párharcban jutottunk a fináléba.
– Még 21 éves sem vagy, de már igazi világjárónak mondhatod magad. A légióskodást Belgiumban kezdted, majd jött Dél-Korea és Libanon. Miben lettél több azzal, hogy külföldre szerződtél?
– Belgiumban két évet töltöttem el, majd ebben a szezonban következett Korea és Libanon. Úgy érzem, évről-évre klasszisokat fejlődtem, persze, van még olyan ország, ahol még többet tudnék tanulni. A hozzáállásban, a játékfelfogásban és fizikálisan is rengeteget léptem előre, tehát abszolút megérte a külföldi karriert választani.
– Kicsit beszéljünk Koreáról. A Szöul csapatának meghatározó játékosává nőtted ki magad, pedig nem így indult…
– Valóban, hisz kevés légiós szerepel a bajnokságban, s eleinte sok kritika ért, pedig még nem is láttak játszani. A magasságomba (200 cm – a szerk.) és a fiatalságomba kötöttek bele, mondván nem biztos, hogy külföldiként én leszek az, aki pluszt tud majd adni a csapatnak. Szerencsére, erre rácáfoltam, hisz a mutatók alapján a legjobb légiósa voltam a bajnokságnak. Ráadásul két forduló után is megkaptam a legértékesebb játékos címet. Örülök, hogy viszonylag hamar megváltozott a rólam alkotott kép, s a közvélemény is elismerően nyilatkozott a játékomról. A csapattal elért ötödik helyezést pedig pályafutásom eddigi legnagyobb sikerének tartom.
– Ennyire erős bajnokság a koreai?
– Színvonalas, sok kifejezetten jó és technikás játékossal. Az edzések pedig szó szerint brutálisak. Az elvégzett munka kis túlzással nem emberekre van kitalálva. Hetente két-három mérkőzést játszottunk, szabadnapok nem voltak a meccsek között. Ha a szezon során volt négy pihenőnapom, akkor sokat mondok. Nem egyszer előfordult, hogy reggel nyolctól este tízig együtt voltunk a csapattal. Az edzések mellett videóztunk és az edzővel beszélgettünk külön-külön a játékról, a taktikáról. Sőt, előfordult, hogy egy vesztes mérkőzés másnapján már reggel hat órakor tréningeztünk. Az ötödik helyet így értük el, ami akár negyedik is lehetett volna, ha az utolsó forduló máshogy alakul…
– Az a kevés szabadidő mivel telt Koreában?
– Igazából örültem, hogy nem kellett csinálnom semmit. Persze, azért a barátnőmmel fordítottunk arra időt, hogy megnézzük Szöul nevezetességeit. Van egy kiskutyánk is, akivel szívesen játszunk, ha időnk engedi. Leginkább azonban a regeneráción volt a hangsúly a pihenés alatt.
– Hamarosan a válogatottban is bizonyíthatsz, jönnek az világbajnoki selejtezők és az Európa Liga is…
– Szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni mindkét sorozatban. Az Európa Liga nevezőit nézve, akár az aranyérem is benne van, de majd meglátjuk mi sül ki a dologból…
– A következő szezonban melyik csapatban látunk majd játszani?
– Jó kérdés… Túl sokat gondolkodok ezzel kapcsolatban, mert túl sok lehetőség közül válogathatok. Most úgy érzem, hogy legalább egy hónap kell még ahhoz, hogy körvonalazódjon a dolog. Vannak országok, amelyeket előnyben részesítek, de semmitől sem zárkózok el. Európai topcsapatok is érdeklődnek, ázsiai vonalon is van megkeresés, Koreába visszavárnak. Mindennek megvan a jó és a rossz oldala is. Európában a bajnokság színvonalas, közel vagyok a családhoz, Ázsiában viszont – mondjuk ki őszintén – jelentősen több pénzt áldoznak a röplabdára…
– Számodra vége az idei szezonnak, mikor utazol haza Magyarországra?
– Remélem, mire a cikk megjelenik, otthon leszek, mert már nagyon vágyom haza, a gépem pénteken hajnalban (ápr. 7. – szerk.) indul Magyarországra… Szeretnék a szeretteim, barátaim körébe lenni és egy kicsit kikapcsolódni, aztán jöhetnek a további megmérettetések!