Koch Róbert: „Motivált játékosokra van szüksége a válogatottnak”

Igencsak sűrű nyár elé néz a férfi röplabda-válogatott, amelyre júniusban Ezüst Európa Liga-csoportkör és hazai rendezésű négyes döntő, augusztusban pedig Európa-bajnoki selejtezők várnak. A szövetségi kapitány bő kerettel szeretne dolgozni, kialakítani egy egészséges versenyszellemet a potenciális kerettagok között, hogy a játékosok egymást húzzák a magasabb teljesítmény felé.

Ha a Covid-helyzet is úgy akarja, a nyáron nem sok pihenője lesz a válogatott játékosainak.

Így van, ha minden jól megy, két év után visszatérünk az eredeti menetrendhez, vagyis a nyár elején rendezik az Ezüst Európa Ligát, augusztusban pedig az Európa-bajnoki selejtezőket. Kemény hónapok várnak ránk, hiszen a két sorozat között csak néhány hét szünet lesz, az egész nyarat végig kell dolgoznunk.

Mennyire lesz speciális a felkészülés az Ezüst Európa Liga-sorozatra?

Folytatom, amit decemberben elkezdtem, legalább 20-22 fős kerettel játsszuk végig az Ezüst Európa ligát. Mivel az Ezüst Európa Liga négyes döntőjének házigazdaként biztos résztvevői vagyunk, három szakaszra osztjuk a sorozatot. Az első részt a két idegenbeli mérkőzés jelenti, a másodikat a két hazai csoportmeccs, a harmadikat pedig a Final Four. Úgy tervezem, hogy az idegenbeli, illetve a hazai találkozókat más-más kerettel játsszuk le. A négyes döntőben pedig azok léphetnek majd pályára, akik nem feltétlenül egyénileg a legjobbak, hanem kohézióban, mentálisan, gyorsaságban a leginkább hasznára lehetnek a csapatnak. Szükség van arra, hogy minden válogatott kerettag érezze, hogy van konkurenciája, be lehet kerülni a csapatba, és ki is lehet kerülni onnan. A fiataloknak tudniuk kell, hogy aki jól teljesít, az bekerülhet a nemzeti együttesbe.

Az Eb-selejtezők kapcsán még sokkal több a kérdőjel.

Igen, hiszen még nem tudjuk, kik lesznek az ellenfeleink, ez pedig sok mindent befolyásol. Ha olyan riválisokat kapunk, akik ellen lehet reális esélyünk a kijutásra, akkor a lehető legerősebb kerettel vágunk neki a selejtezőknek, ha viszont a legutóbbi selejtezősorozathoz hasonlóan ismét egy halálcsoportba kerülünk, akkor elképzelhető, hogy változtatok a kereten. Meglátjuk.

Hogy látja, miben kell a leginkább fejlődniük a magyar játékosoknak?

A lemaradásunk az európai élvonaltól, a fizikális képességek terén feltűnő, gyorsaságban és dinamikában. Ez az élsport alapja. Ezeket felnőttkorban már nehéz fejleszteni, a szenzitív időszakon túl van a keret nagy része. Szerencsére egyre több fiatal játékosunk igazol nívós külföldi bajnokságba, ahol hozzászoknak a gyors, dinamikus játékhoz, és ezt a válogatottban is hasznosítani tudják. Továbbra is azt mondom, amit a kinevezésem óta mindig: hosszú távban kell gondolkodni, motivált játékosokra van szükség ahhoz, hogy a magyar férfi röplabda előrébb tudjon lépni. Ebben fontos szerepe lehet a hazai rendezésű Final Fournak, ahol nagy figyelem hárul majd a csapatra, a játékosaink pedig erős ellenfelekkel szemben mérhetik le, hogy hol is tartanak. A decemberi találkozókon jó volt látni a srácokon, mennyire élvezik, hogy válogatottak lehetnek – erre lehet és kell is építeni a jövőben. A fiatalokban elsősorban a fejlődési potenciált kell látni, meg kell nekik adni a lehetőséget, hogy lássák a perspektívát, azt, hogy hová juthatnak el, ha megfelelő teljesítmény nyújtanak.