Tóth Fruzsina: mindent megteszünk a továbbjutásért!

Nehéz helyzetből várja az MVM Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját a Fatum Nyíregyháza, hiszen 3:0-ás vereséget szenvedett a Szent Benedek Balatonfüred Röplabda Akadémia otthonában. Bár a csapatot sérülések és a járvány is sújtja, Tóth Fruzsina szerint képesek arra, hogy megfordítsák a párharcot. A nyíregyháziak liberóját kérdeztük a holnapi mérkőzéssel kapcsolatban.

 

3:0-ás vereséget szenvedtetek a Szent Benedek Balatonfüred Röplabda Akadémia csapatától az MVM Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Hogy látod, mi volt a vereség oka?

Először is nagyon sajnálom azt a mérkőzést, hiszen úgy gondolom, hogy a csapat a saját tudása alatt teljesített. Nagyon sok oka volt, de a legnagyobb, hogy nem követtük az előre megbeszélt taktikát és az ellenfél ezt ki is használta. 

Nem sok idő van a két mérkőzés között, hogy érzitek, sikerült felkészülni a visszavágóra?

A csapatunk az előző mérkőzéshez képest kicsit megfogyatkozott, de a pályára lépve ezt el kell felejtenünk és harcolnunk kell az utolsó pontig. 

Hogy látod, van a csapatban annyi erő és tartás, hogy meglegyen a továbbjutás?

Én úgy gondolom, hogy egy élsportoló nem mehet fel úgy a pályára hogy nem nyerhet. Optimisták maradtunk a történtek ellenére is, és ha mindenki oda teszi magát akár még meglepetés is történhet a holnap este folyamán. 

Mi az, amiben fejlődnötök kell az első mérkőzéshez képest?

A pályán való kommunikációban elsősorban, és abban, hogy folyamatosan segítsük egymást az első ponttól kezdve az utolsóig.

A szurkolók támogatása mindig fontos, hogy látod, most is átsegítenek majd bennetek a nehézségeken?

Nagyon fontosak számunkra a szurkolóink! Tudom, hogy mostanában a csapat nem úgy teljesített, mint ahogy kellett volna, vagy ahogyan ők azt megszokhatták az előző évben, viszont kérjük a támogatásukat a nehéz időszakokban is, hiszen nélkülük mi nem lennénk ott ahol most vagyunk!