Vacsi Evelin: “Be akarjuk bizonyítani, hogy ott a helyünk a döntőben!”

Meglepetésre 3:0-ra legyőzte hétfőn a Szent Benedek Röplabda Akadémia a címvédő Fatum Nyíregyházát az MVM Magyar Kupa elődöntőjében, Balatonfüreden. A mérkőzés legjobbjával, a hazaiak centerével, Vacsi Evelinnel beszélgettünk, aki 14 pontot szerzett a szabolcsiak ellen.   

Fantasztikus formában játszottál. Ennyire jó az összhang az amerikai feladóval is?  

Köszönöm szépen, igyekeztem maximumot nyújtani. Őszintén mondva, most először jött ki ilyen jól a lépés az amerikai feladónkkal tétmérkőzésen. Az edzéseken persze sokat dolgozunk együtt, így nagyon örülök neki, hogy most a meccsen is megmutattuk, hogy mit tudunk.

Az edzőtök a csapategységet dicsérte. Ez a pályán miben nyilvánult meg?

Én is úgy gondolom, hogy a csapategységgel minden rendben volt, egy pillanatra sem remegtünk meg, mindig volt egy-egy jó megoldás, ami további pontokhoz segítette a csapatot és ez volt a győzelem kulcsa.

A visszavágón legrosszabb esetben is aranyjátszmát vívhattok Nyíregyházán, elég csak azt megnyerni a továbbjutáshoz. Mi kell ahhoz, hogy ez sikerüljön?

Az első mérkőzés után úgy gondolom, hogy egyik csapat sem mondható esélytelenebbnek a másiknál. A pénteki visszavágó egy teljesen új mérkőzés lesz, amit ugyanúgy meg kell nyernünk, mint a hétfőit. Biztosan nehéz dolgunk lesz, de ebből a győzelemből tudunk meríteni és mindent megteszünk azért, hogy bebizonyítsuk, ott van a helyünk a döntőben!

Ebben a szezonban beszélhetünk egyfajta másodvirágzásról Vacsi Evelinnél?   

Sokan nem is gondolnák, hogy mennyi mindentől függ, hogy egy játékos milyen teljesítményt tud produkálni egy adott szezonban… A röplabda sokat fejlődött az utóbbi években, egyre nagyobb szerepet kap az, hogy egy centerjátékos magas legyen. Sajnos ezen a tulajdonságomon nem tudok változtatni, de minden fejleszthető készségemet, mint a gyorsaság és a technika próbálom a legmagasabb szinten tartani, hogy egy ilyen nehéz bajnokságban is megálljam a helyem. Nagyon jól éreztem ma magam a pályán és örülök, hogy a sok munka meghozta gyümölcsét.

A válogatott szereplés még ott szerepel a céljaid között?

Korábban volt egy sérülésem, ami miatt lemondtam a válogatottat, majd mikor már rendbe jöttem, a nyarakat tudatosan azzal töltöttem, hogy a következő szezonra százszázalékos állapotba hozzam magam. Természetesen, ha jönne egy ilyen megkeresés, azaz ismét számítanának a játékomra a válogatottban, akkor biztos, hogy komoly gondolkodás elé állítana, hiszen már én sem leszek fiatalabb és valószínűleg túl sok ilyen lehetőség nem adódik már…